Kiss Ernő dandártábornok

Névtelen levél árulta be Kiss alázós szokásait

"A frusztráció miatt a testület fele pszichológushoz járt."
"Az ismert pisilős ügye után, amikor a Teve utcai objektumot őrző rendőrlányt részegen bántalmazta, megrugdosta (...)"
"nem hangoztatná folyamatosan, hogy ő olyan sokat tud a mostani felelős vezetőkröl, hogy ha ő kitálalna, akkor kiürülne a parlament. "



2007. 12. 10., 14:27 | index
Rendszeresen megalázta a XIII. kerület rendőreit Kiss Ernő, állítja egy, a dandártábornok viselt dolgait kiteregető névtelen levél, amit a rendőrség országos vezetése is komolyan vett. A levélben szereplő állításokról már a kapitányi szolgálati autóval történt baleset előtt elkezdődött a belső vizsgálat. A rendőrkapitány megfélemlítési módszereit részletező írás az Index birtokába jutott.

Kiss Ernő személyes bosszújától való félelemmel indokolta a legfelső rendőri vezetőkhöz írt levelében az ismeretlen szerző, hogy miért nem vállalja nevével a XIII. kerületi rendőrkapitányságon uralkodó állapotokról szóló beszámolóját. Az Index információi szerint ez az aláírás nélküli, de egyértelműen bennfentes információkat feltáró levél lett az alapja annak a belső vizsgálatnak, amely már hetekkel a kapitány autójával történt baleset előtt elindult.

Az Index kérdésére az ORFK-nál megerősítették, hogy Kiss ügyeiről egy névtelen levél tájékoztatta először a főkapitányt. A levél nagyjából akkor érkezett a Teve utcába, amikor a sajtó figyelmét egy álnéven jegyzett blogbejegyzés is ráirányította a XIII. kerületi kapitányságra. Garamvölgyi László ORFK kommunikációs igazgató november 7-én jelentette be, hogy az országos főkapitány, Bencze József elrendelte az állítások kivizsgálását. Az ügy azóta a Budapesti Nyomozó Ügyészséghez került. Morvai Attila szóvivő az Indexnek elmondta, hogy a XIII. kerületi kapitányság ügyiben eddig két tanút hallgattak ki. A tanúk rendőrök voltak. Morvai arról nem akart részleteket elárulni, hogy a tanúkat az "alteregós balesettel", vagy szakmai és fegyelmi vétségek miatt indult vizsgálattal kapcsolatban kérdezték a nyomozók.

A belső vizsgálat alapját képező levél az Index birtokába került. Ebben a kapitányság ügyeit jól ismerő szerző a pisis (pisis.blog.hu) névre keresztelt blogon megjelenteknél sokkal részletesebben mutatja be, milyen hangulat uralkodott az időközben leváltott Kiss főnöksége alatt. A levél rengeteg konkrét esetet sorol fel, amikor a dandártábornok megalázta beosztottjait, és durván megtorolt minden olyan megnyilvánulást, ami nem illett bele az ő saját elképzeléseibe.

A szerző szerint Kiss hatalmaskodásai miatt szokatlan arányokat öltött a fluktuáció, aki merte, áthelyeztette magát. A kapitány azonban személyes sértésnek vette, ha valaki megpróbálta otthagyni. A forrás szerint a dandártábornok nemcsak a távozás előtti időszakot keserítette meg az "árulók" számára, hanem leendő munkahelyükre is utánuk nyúlt. Még érkezésük előtt informálta az új főnököt az érkező tehetségtelenségéről, inkompetenciájáról. A frusztráció miatt a testület fele pszichológushoz járt.

A levél szerint Kiss a szakmai munkába is beleszólt. Az ORFK-nak megküldött írás többek között egy margitszigeti rablás történetével példálózik. Az áldozat egy vak nő volt, akit egy vakvezető kutya kísért. Kiss Ernő azt javasolta, hogy másnap az elkövetés időpontjában szedjék össze a nyomozók a szigeten tartózkodó embereket, vigyék őket a vakvezető kutya elé. Amelyiket megugatja, az a tettes.

A kapitány szokása volt az is, hogy eligazításon tolja le az akciókat irányító rendőröket, lehetőleg beosztottjai előtt. Előszeretettel vette kézbe azokat az ügyeket, amelyekben ismerősei is érintettek voltak. Ilyen esetekben a XIII. kerületi állománynak többször kellett törvénytelenséget tartalmazó parancsokat visszaverniük.

A pisis.blog.hu ezidáig egyetlen bejegyzése:

Egy rendőrségi őskövület ismét kísért

Szeretnék megosztani mindenkivel egy nagyon rossz tapasztalatot, amely nem csak engem, hanem az egész társadalmat érintheti. Dr. Kiss Ernő dandártábornokról ejtenék egy pár szót. Folyamatosan figyelemmel kísértem és kísérem ténykedéseit, így tudomásom van arról, hogy nagyon sok ember életét, karrierjét tönkre tette, de nem csak a rendőrségnél, hanem a civil életben is. Akiket civilként tönkre tett, azok nem bűnözők, hanem az ügyekben nem úgy közreműködő személyek, ahogy Ő azt szerette volna. Ilyen embert a mostani, nagyon jó irányban megváltozott rendőri vezetés, hogyan tűrhet meg maga között? Ott is mindenki retteg tőle? „Áldásos” tevékenységét sajnos jelen munkahelyén, a XIII. kerületi kapitányságon is folytatja. Az ismert pisilős ügye után, amikor a Teve utcai objektumot őrző rendőrlányt részegen bántalmazta, megrugdosta ( már is felmerül a kérdés: hogyan lehet ilyen ember felelős vezető? Tábornokok ellen nem kell eljárást indítani?) szerencsére több évre kivonták a forgalomból. Ezek után érthetetlen okból kinevezték a XIII. kerületi kapitányság vezetőjének, ahol sértődötten, de elfogadta munkakörét. Lehet, hogy emberünk túl sokat tud a KBI-s múltjára való tekintettel a mostani vezetésről? Ez gyaníthatóan igaz, mert különben nem lenne újra porondon, és nem hangoztatná folyamatosan, hogy ő olyan sokat tud a mostani felelős vezetőkröl, hogy ha ő kitálalna, akkor kiürülne a parlament. Róla nem tud senki semmit? Dehogy is nem, csak félnek tőle. Ugyan úgy, mint a mostani beosztottai, akiket rettegésben tart buta, hozzá nem értő intézkedéseivel és ellehetetleníti a munkájukat. Miért van az, hogy amióta ő a kerületi rendőrkapitány, az állomány 80 %-a lecserélődött? Az elég sok bűncselekményt felderítő kapitányság az ő uralkodása alatt az utolsó helyre esett vissza. És miért van az, hogy itt a legnagyobb az emberhiány? Ez mind a "hozzáértő" vezetésnek köszönhető?


Kiss Ernő hasonmásverseny (origo.hu)

Click Here to Read More

Naomi Klein: katasztrófatőke

Katasztrófatőke
Népszabadság • Almási Miklós • 2007. december 8.


No Logo című könyvéből tudtuk meg, hogy az egyik nagy márka távol-keleti gyárában gyerekmunkások varrták a sportcipőket. Azóta persze már nem csinálnak ilyen csúnya dolgot (vagy ki tudja?). Ez Naomi Klein névjegye: kemény kapitalizmuskritika, tényfeltáró szenvedély - odamegy, és megnézi, mi van.

A mostani, A sokkdoktrína című könyve is így született. Segíteni ment New Orleansba a Katrina hurrikán után. Ott viszont csak csodálkozott egy darabig, hogy a nagymenő építési vállalkozó milyen nyugodtan issza kávéját a romok, nyomorultak és hullák között. Merthogy - mondta a beruházó - nagyon jók a kilátások, ilyen óriási letisztított terepet nem lehetne ám csak úgy kikapni. Itt viszont minden kész, jöhet a lakópark. Na ne, mondja Naomi Klein, talán az újjáépítés? Ugyan már, minek, nem érné meg, vadi új luxus lakópark viszont tuti biznisz. És elmagyarázta: végre felszámolódott az államilag támogatott lakások tömege. "Nem tudtuk volna megcsinálni. Isten segített." A katasztrófa a tőke kezére játszott: most vacakoljanak az újjáépítéssel? A terület úgyis a tengerszint alatt van, a régi házikók helyrehozását felejtsd el. Csak a jónéptől megszabadulni. Meg is szabadulnak.

Ebből az élményből jött az új könyv ötlete: hogyan talál egymásra a természeti (politikai) katasztrófa és a tőke. Vagyis nem a szerencsétleneken kell segíteni, hanem az új lehetőséget hipp-hopp gyorsasággal kiaknázni. Mielőtt még bárki észbe kapna. A "katasztrófakapitalizmus" - Naomi terminusa és a könyv alcíme - taktikája a gyorsaság: egy-egy nagy megrázkódtatás után mindenki sokkos állapotba kerül - akkor kell visszafordíthatatlan döntéseket hozni, amíg tart az ájult állapot. Ez történt pl. a Távol-Keleten a cunami után: így épültek az új, osztályon felüli csodanyaralók az elsodort falvak helyén... Itt, New Orleansban, a katasztrófavidéken a több tucat állami iskolát azonnal privát iskolákra cseréltek le (a privatizálás és beruházás pillanatok műve volt), a színes bőrűek (csóró helyi lakosok gyerekei) utazzanak messzebb, ha suliba akarnak menni.

A könyv tézise azonban ennél keményebb: nemcsak természeti katasztrófák gyorsítják a tőkebehatolást. Az erőszakos politikai fordulatokat, puccsokat is neoliberális (gyarmatosító?) tőkeformák követik. A neolib doktrína szerint a puccs után mindent azonnal privatizálni kell, szabad árrendszert és szabad devizaárfolyamokat kell bevezetni - nem szabad türelmi időt engedni. És persze nincs állami beavatkozás vagy szociális korrekció, mert ugye a "piac mindent megold", így mivel pl. a munkanélküli maga felelős sorsáért, segélyeket is vissza kell faragni stb. Ez történt Chilében, a Pinochet-puccs másnapján: még szóltak a fegyverek, de már megjelent Milton Friedman csapata (az ún. "Chicago boyok") és mire a jónép észbe kapott, már át is gyúrták a gazdasági rendszert. De így volt ez a Gorbacsov elleni puccs után is, Jelcin azonnal engedett a sokkterápiásoknak. Ez a sokkterápia (neoliberális kezelésmód), aminek az a lényege, hogy gyorsan, egy villanás alatt rá kell ereszteni az összes piaci erőt az országra, aztán majd meglátjuk. Megláttuk. Ma már talán az eredeti sokkterapeuta (Jeffrey Sachs professzor) is árnyaltabban látja egykori működését. Naomi Klein viszont úgy gondolja, a posztmodern tőke az ilyen katasztrófákat kedveli, mert akkor szabadon kavarhat.

Van ennél rosszabb is - mondja a könyv. Szerinte Dél-Amerikában, Indonéziában a neoliberális sokkterápiát a hirtelen bevillantott véres erőszak indította el. Ez tette kábulttá a népet egy időre - aki felszólalt, elvitte a junta. Kuss volt egy darabig: ezalatt be lehetett rendezni az új gazdasági intézményeket. Erőszak és gazdaság így függenek össze. Vagyis: nemcsak természeti katasztrófák szolgálhatják a neoliberális "reformokat", hanem ezeket a katasztrófákat mesterségesen is elő lehet idézni - IMF és a G7 statisztálásával. Nehéz olvasni e tétel dél-amerikai, chilei, argentin és brazil dokumentációját, a "Chicago boyok" (a Friedman-iskola fiatal közgazdászainak), valamint a nyílt terror, a titkos kínzókamrák technikájának szövetségét. Utólag persze mindenki tagadja, hogy folyt volna valami vér is, különben is, a gazdasági siker - pl. Chilében - mindent feledtet. Csakhogy Irak is így "alakult át": még égtek a házak, máris megnyílt a nyugati (amerikai) cégek előtt a pálya. Valahogy így működik a "katasztrófakapitalizmus": előbb csontig le kell pusztítani a társadalmi rendszert, aztán bevezetni a legnyersebb kapitalizmust, végül majd jön a demokrácia is valahogy. Legfeljebb - nem jön. Emberi jogok? - kit érdekel. Így Naomi Klein.

Nem nagyon túlzom el a könyv téziseit, Naomi Klein kedveli a sarkos fogalmazásokat. Poénjai nem mindig találnak, sőt van, amikor téved. Egy dologgal nyer: végre valaki mesél ezekről a kevésbé látható történetekről is - mi történik a média által hanyagolt - egykori harmadik - világban, mit jelent az újkapitalizmus legdurvább fegyvertárának bevetése. Hogyan működik a globalizáció médiaárnyékban. Naomi Klein nem autókat gyújt és köveket dobál az antiglobalista tüntetéseken: titkokat tár fel, elmismásolt tényeket keres, be akar szólni - le akar leplezni. A szenvedélye vonzó, írása izgalmas, csak végtelenül szomorú.

(Naomi Klein: A sokkdoktrína. A katasztrófakapitalizmus keletkezése, 2007.)

Click Here to Read More

Luxemburg: terrorista rendőrök az erősebb rendőrségért

Egy erősebb rendőrségért robbantottak a rendőrök



20 év után kiderült, rendőrök robbantottak 18-szor Luxemburgban a nyolcvanas években.

A luxemburgi hatóságok vádat emeltek két rendőr ellen egy több mint húsz évvel ezelőtti bombatámadás-sorozat végrehajtása miatt, közölte az ügyészség hétfőn.

Az országban 1985-ben és 1986-ban 18 bombamerénylet történt, amelyekben senki sem halt meg. Eddig csak találgatások és vad szóbeszédek terjedtek arról, hogy kik állhattak a merényletsorozat mögött.

A két rendőr egy négyfős csoport tagja volt, akiket a bombatámadások végrehajtásával vádolnak, közölte a luxemburgi főügyész. A két tisztet a hétvégén 15 órán keresztül hallgatták ki, majd vádat emeletek ellenük bombatámadás vádjával. A házkutatáskor a férfiak lakásain a bombamerényletek célpontjait ábrázoló térképeket találtak.

A tisztek szabadlábon védekezhetnek, és egyelőre nem bocsátották el őket a rendőrség kötelékéből. A csoport két másik tagjáról semmilyen információt sem hoztak nyilvánosságra.

A főügyész elmondása szerint a csoportot nem a pénzszerzés motiválta, annak ellenére, hogy a robbantások előtt pénzkövetelésekkel álltak elő. Az ügyészség véleménye szerint a támadóknak a félelemkeltés volt a céljuk, hogy így érjék el a rendőrségi állomány növelését.

A támadók eleinte elektromos hálózatok ellen intéztek támadásokat, de később már a legkülönbözőbb helyeken robbantak bombák. A támadásokban senki sem halt meg, de öt ember megsérült.

Click Here to Read More

Peterfalvi Attila ombudsman mellébeszél és csürcsavar

Kiforgatták az álláspontomat

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos
index.hu


Bodoky Tamás - bodoky@mail.index..hu

| 2007. november 27.,

Az Országos Rendőr-főkapitányság megkeresésére Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hozott egy állásfoglalást, amely szerint mivel nem közszereplőkről van szó, hozzájárulásuk nélkül jogellenes az intézkedő rendőrök felismerhető arcképének nyilvánosságra hozatala. A Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet szerint Péterfalvi téved, a rendőrök intézkedés közben közhatalmat gyakorolnak, személyes adataik, így arcképük is közérdekből nyilvános adatnak számítanak. A múlt héten egy be nem jelentett tüntetést oszlató rendőrök Péterfalvi állásfoglalására hivatkozva nem engedték a tudósítókat fotózni, illetve arra is volt példa, hogy a helyszínen visszanézték a róluk készült felvételeket.



Mit szól ahhoz, hogy a képmásukhoz való jogukról szóló állásfoglalására hivatkozva az intézkedő rendőrök nem hagyják dolgozni a tüntetésekről, oszlatásokról tudósító fotóriportereket?



Ez félreértelmezése az álláspontomnak, ugyanis én azt mondtam hogy az állam sosem intézkedhet arc nélkül, minden egyes határozat, intézkedés mögött az állampolgár számára ismert kilétű ügyintézőnek, vezetőnek kell állnia, akinek a feladatkörével összefüggő személyes adata a hatályos szabályozás értelmében közérdekből nyilvános. A fegyveres szervek hivatásos állományába tartozók személyi nyilvántartásából a fegyveres szerv megnevezése, a név, a beosztás, a rendfokozat és a kitüntetésre vonatkozó adat az érintett hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható.

Álláspontom szerint a rendőrség köteles minden intézkedését visszakereshető módon nyomon követni, és az intézkedő rendőr nevéről későbbi kérésre, ha a helyszínen a rendőr nem azonosítható, az érdeklődőt tájékoztatni. Tehát szó nincs arról, hogy azt mondtam volna hogy a rendőrnek arc nélkül kell megjelennie.


Azt mondta [1], hogy a hozzájárulása nélkül nem közölhető olyan fénykép róla, amelyen az arca felismerhető.


A sajtónak a személyiségi jogokat tiszteletben tartva kell végeznie a tevékenységét. A polgári törvénykönyv kimondja, hogy az érintett beleegyezése nélkül csak a nyilvános közszereplésen készült felvételeket lehet nyilvánosságra hozni. Az én álláspontom szerint - és ezt forgatta ki a rendőrség - a rendőr ebben az értelemben nem közszereplő, egy nyilvános eseményen a szónok és a résztvevők azok. Az ilyen esetekben a bírói gyakorlat a tömegjeleneteket akceptálja, és az olyan egyéni, portrészerű kiemelést, amelyen egy személyt a hozzájárulása nélkül mutatnak be, jogellenesnek szokták nyilvánítani.


Erre mondja a TASZ [2], hogy az intézkedő rendőr közhatalmat gyakorol, ezért közszereplő, tehát az arcképe is közérdekből nyilvános adat.

A rendőr közhatalmat gyakorol, akinek a feladatával összefüggő adata - ha a törvény máshogy nem rendelkezik - nyilvános. A szolgálati törvény rendelkezik ezekről az adatokról, és az arckép nincs benne a tételes felsorolásban.

Tehát nem lehet megmutatni.

Egyedien, portrészerűen ábrázolva nem. Az állásfoglalásom egy konkrét szituációra vonatkozott: szélsőséges internetes fórumok portrészerű képeket közöltek az intézkedő rendőrökről. Súlyos jogsértésnek tartom, hogy a 2006 őszi zavargások idején a rendőrökön nem volt azonosítószám. Ez egyfajta válaszreakció, de ebben a formában biztos, hogy nem akceptálható.

Tehát ha van azonosítószáma, símaszkot is hordhat az intézkedő rendőr, hogy megakadályozza a képmásával történő visszaéléseket?

Nem az én kompetenciám hogy a rendőr mikor viselhet álarcot. Egy biztos, a rendőr nem lehet arctalan, de ez az Alkotmánybíróság határozata szerint is azonosíthatóságot jelent. Pont azért, hogy ha jogsértés éri az állampolgárt, a rendőr ne ússza meg azért, mert nem azonosítható. A képmást illetően sok évre visszamenőleg ez a gyakorlat: a szondáztató vagy elítéltet vezető rendőr arcát az összes televízió mindig ki szokta takarni. Tehát nem igazán értem, hogy most mi a probléma ezzel az állásfoglalásommal?

Az a probléma, hogy a rendőrök önre hivatkozva akadályozzák a sajtó munkáját az utcai tüntetéseken.

Nem arról van szó, én sem azt mondtam, hogy a rendőr nem mutatható. Főleg nem mondtam azt, hogy a rendőrséget bármiféle cenzúrázási jog illetné meg. Ez súlyos kiforgatása az állásfoglalásomnak. Itt ellentmondásba kerülnek a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogok. Erre nézve van a bíróságoknak az a gyakorlata, hogy nem lehet egyedi, portrészerű az ábrázolás. De igazából nem velem kéne erről vitatkozni, hanem meg kellene nézni a bírói gyakorlatot.

Mit tehet a rendőr, ha úgy érzi hogy sérülnek a személyiségi jogai? Elküldheti a fotóst, vagy visszanézheti a képeit?

Ne mondják, hogy miattam nem dolgozhat a sajtó! Nem küldheti el a rendőr, és nem nézheti vissza a képeit, én ezeket egyértelműen elmondtam. Egyet tehet a rendőr, ha úgy érzi, hogy sérültek a személyiségi jogai: elmehet a bíróságra.

Tehát utólag, a kifogásolt kép megjelenése után.

Persze, hát nincs cenzúra, könyörgöm. Semmit nem csinálhat a rendőr a helyszínen. Közfeladatot lát el közterületen, az ehhez kapcsolódó, a törvény által taxatíve felsorolt személyes adatai nyilvánosak. Ebben az arcképe nincs benne. Itt ellentmondást látok a sajtótörvénnyel, amely szerint a sajtó köteles a nyilvánosságot tájékoztatni. A kettőt valahogy összhangba kéne hozni.

Ha a rendőr jogszerűtlenül lép fel, akkor is megilleti a képmásához való joga? Akkor sem közölhető az arcképe, ha például egy földön fekvő embert rugdos?

Bárki lefényképezheti, ha valaki közterületen bűncselekményt követ el. Lefotózhatom, ha közterületen gépjárművet törnek fel, ugyanígy lefotózhatom, ha a tüntető jogsértést követ el, vagy ha a rendőr követ el jogsértést a tüntetővel szemben. De hogy ez a kép hogyan közölhető, az más kérdés.

Van különbség az újságírók és a tüntetők jogállása között a rendőri intézkedés során?

Ez megint nem az én kompetenciámba tartozó kérdés. A múlt héten hivatalból vizsgálatot indítottam a bevitt újságírók adatkezelését illetően: milyen adatot vettek fel róluk, hogyan tartják nyilván, hogyan kezelik. De hogy jogellenes volt-e az újságírók előállítása, vagy sem, az nem az én asztalom.

Akkor nem mint adatvédelmi biztost, hanem mint jogászt kérdezem, mi a véleménye erről?

Abból a szempontból biztosan van különbség, hogy a sajtótörvény alapján az újságíró feladata, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot. Egy be nem jelentett tüntetés feloszlatása a rendőrség oldaláról is közfeladatnak minősül, és azt gondolom, hogy a sajtónak is feladata, hogy ezekről az eseményekről tájékoztassa a nyilvánosságot. Ahogyan a rendőrségnek is.

A rendőrségtől nem várhatunk objektív tájékoztatást a saját eljárásáról, ezért van szükség arra, hogy újságírók is legyenek a helyszínen.

A rendőrségnek az adatvédelmi törvény szerint általános és kérelemre történő tájékoztatási kötelezettsége van. De a helyszíni tudósításokat ezzel nem lehet kiváltani. A sajtónak éppen az a feladata ilyen helyzetekben, hogy a közérdekű adatokat eljuttassa az állampolgároknak, méghozzá adott esetben élő tudósítás formájában.

Ha oszlat a rendőrség, akkor el kell menniük az újságírónak?

Ez nem az én kompetenciám. Csak azt tudom mondani, hogy a közérdekű adatoknak az állampolgárokhoz való eljuttatására ezekben az esetekben a sajtónak szinte kizárólagos lehetősége van. A közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő jog csorbulna, ha a közterületen zajló demonstrációkon és azok feloszlatásán nem vehetne részt a sajtó. A közérdekű adatok nyilvánosságának éppen az a célja, hogy az állam átlátható és ellenőrizhető legyen. Ez alkotmányos alapjog.

A sajtónak ez a tevékenysége nagyon fontos, hiszen ilyen jellegű ellenőrzésre nem lenne lehetősége az állampolgárnak, ha nem lenne valaki, aki közvetíti hozzá ezeket a tudósításokat és képeket. De hogy hogyan, miként jogszerű viselkednie a sajtónak egy tüntetésen, az nem adatvédelmi kérdés.

Nem sokat segített nekünk abban, hogy akkor végül is mihez tartsa magát a tudósító és a szerkesztő az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben.

Ennél többet nem tudok mondani, mint amit most elmondtam. A baj az, hogy még a bírói gyakorlat sem ellentmondásmentes az ilyen ügyekben. Azt tartanám jónak, ha ebben az ügyben szakmai konzultáció kezdődne. Én is kíváncsi volnék a képmáshoz fűződő jog kapcsán a személyiségi jogi pereket lefolytató bírók véleményére.

Ha nincs egységes bírói gyakorlat, akkor biztos mindenki örülne, ha az adatvédelmi biztos megmondaná, hogy mit szabad, és mit nem.

De az adatvédelmi biztosnak ezen a területen nincs kompetenciája, mert a bíróság saját maga állapítja meg a tényállást. Lehet csatolni az adatvédelmi biztos állásfoglalását, de ez nem köti a bíróságot. A legfontosabb az önkéntes jogkövetés volna, ennek viszont az lenne az előfeltétele, hogy az újságírók tudják, hogy mik azok a játékszabályok amikhez alkalmazkodniuk kell.

Szerintem ezen a téren jelenleg nem egyértelmű sem a szabályozás, sem a joggyakorlat. Ezért szakmai konzultációra van szükség. Hogyan vehet részt az újságíró egy tüntetésen, és mit tud azzal jogszerűen kezdeni, amit ott rögzít.

Önnek van erről elképzelése, javaslata?

A javaslatomat elmondtam. Nem azt mondtam, hogy a rendőr nem mutatható, nem azt mondtam, hogy nem lehet tudósítani ezekről az eseményekről. Azt mondtam el, hogy az adatvédelmi törvény szerint milyen adata nyilvános a rendőrnek, és hogy ezzel kapcsolatban mi a bírói gyakorlat. Ennél többet tenni ebben az ügyben nem tudok. Illetve nagyon szívesen mellé állnék egy jogszabálymódosításnak, ami tisztázhatná a helyzetet.

Milyen törvénymódosításra gondol?

Például arra, hogy tételes szabállyal tegyük helyre, hogy közfeladatot ellátó szerv hatáskörében eljáró személy esetében a sajtótörvény erősebb, mint az adatvédelmi törvénynek az a rendelkezése, amely szerint a személyes adatok védelméhez fűződő jogot nem übereli más jog, beleértve a közérdekű adatok nyilvánosságát sem.

A bírósági tárgyalásokról szóló tudósításokról már van ilyen szabály, ezekről a média tudósíthat, mert tételes szabály mondja ki, hogy a bírót és az ügyészt lehet mutatni, hiszen ők az államhatalmat testesítik meg.

Vagyis közölhetővé tenné az intézkedő rendőrök képmását is? Lehessen vagy ne lehessen mutatni az arcukat?

Lehessen! Szerintem ezt azért kéne törvénybe foglalni, mert jelenleg az egyedi, portrészerű képeknél nem ez a bírói gyakorlat.

Akkor miért nem erről szólt a vitatott állásfoglalása?

Azért, mert az adatvédelmi biztos sem legalizálhat olyan megoldást, amely ellentétes a bírói gyakorlattal, és a hatályos törvényekbe ütközik. A jelenlegi helyzetben a rendőröket megilletik a képmáshoz fűződő jogok, mert a törvények csak az azonosíthatóságot mondják ki.

De sürgetni sürgethetné, hogy megváltozzon a helyzet.

Sürgethetném, de figyelembe kell venni, hogy az adatvédelmi biztosnak hatósági jogköre van, vagyis az álláspontját bíróság előtt is meg kell tudni védenie. Ha olyan állásfoglalást hoztam volna, hogy szabadon, minden korlátozás nélkül mutatható legyen a rendőr arca, az ellentétes lenne a hatályos bírói gyakorlattal és a vonatkozó törvényekkel, és nem tudnám megvédeni.

De ez nem jelenti azt, hogy én a jelenlegi konstrukciót támogatom, vagy azt gondolnám, hogy fenn kéne tartani. Egy esetleges jogszabálymódosító javaslat ügyében biztos, hogy nem a nyilvánosság korlátozása mellett fogok állni.

A cikkben hivatkozott linkek:

[1] http://index.hu/politika/belhirek/331901

[2] http://index.hu/politika/belfold/tasz1031/

Click Here to Read More

Magyar vendégmunkások Romániában

index

Type rest of the post here

Click Here to Read More

Colos-Auslander-raus

Colos: Ausländer raus (raus aus dem Ghetto)

...Ausländer raus, raus,
raus aus dem Ghettos
Ausländer raus, raus,
raus aus der Unterschicht
Ausländer raus, raus,
raus auf die Strasse
Schwarz, Rot, Gold, guck,
das ist die Masse!...

(Külföldiek, kifelé a gettóból, kifelé a nyomorból, ki az utcára, fekete, piros, arany, az a tömeg!)



Type rest of the post here

Click Here to Read More

SZDSZ: Bohm_András

Ott ülünk a liberális padsorokban, és szégyelljük magunkat

Bogád Zoltán 2007. október 1., hétfő 10:22
Bőhm András, az SZDSZ fővárosi képviselője úgy gondolja, hogy egy határon túl nincs helye a lojalitásnak. Meggyőződése, hogy pártjának már keresnie kellene Demszky Gábor utódját. A fővárosi koalícióból rendszeresen kiszavazó politikus beszélt arról is, hogy a 4-es metró elviszi a többi budapesti fejlesztés önrészét.

Demszky Gábor legújabb ciklusának kezdetén - amikor minden eddiginél jobban megszorították, és ha az MDF nem indít jelöltet, ma Tarlós lenne a főpolgármester - azt mondta, 2010-ben már nem újrázik. Hol tart az utódkeresés?
Nem kezdődött el, de a fővárosi SZDSZ-nek nagyon komolyan el kellene gondolkodnia, hogy ki legyen az új főpolgármester-jelölt. Demszky tavalyi kampányában, majd a győzelme után is deklarálta, hogy segít megtalálni az utódját. Ebben azóta semmilyen lépés nem történt. Még egyszer nem engedheti meg magának az SZDSZ, hogy az utolsó pillanatban tűnődjön azon, hogy valakit jó lenne felépíteni. Egy idejekorán megnevezett főpolgármester-jelölt a szabad demokraták legfontosabb, és meglehet, az utolsó lehetősége arra, hogy helyreállítsák a szavazók vészesen fogyatkozó bizalmát a liberális politika őszinteségében, hitelességében és hatékonyságában.

Amikor tavaly az SZDSZ összeállította fővárosi önkormányzati listáját, ön erőteljesen bírálta Demszky káderpolitikáját. Nehezményezte, hogy fontos területek maradnak majd szaktekintélyek nélkül.



Egy évvel ezelőtt éppen attól tartottam, ami bekövetkezett: a fővárosi liberális politika elveszítette korábbi hitelét. Felelőtlennek tartottam a kampányt jellemző ígérgetési dömpinget, hiszen akkor már tudtuk, hogy lesz konvergenciaprogram, tudtuk, hogy a koalíciós pártok vállalják az ezzel járó népszerűtlen intézkedéseket.
Arra is figyelmeztettem, nem hiteles úgy a megújulásról beszélni, hogy a főpolgármester ugyanazt csinálja, mint 16 éve mindig, csak éppen behoz néhány új arcot a frakcióba. Mindez pusztán előrevetítette azt a működési modellt, amelyben a hatalmi vagy akár személyes szempontok felülírják mind a közpolitikai prioritásokat, mind a kiszámítható, értékvezérelt és demokratikusan elkötelezett politikát. Elkeserítő azt látnom, hogy az évtizedes liberális fellegvárból Budapest lassan a demokratikus deficit megtestesítőjévé válik.
Az pedig tovább fokozza csalódottságomat, hogy a városvezetés még ezen az áron sem lett hatékonyabb. A bizottsági struktúra féléves késéssel állt fel, ráadásul a mai napig nem sikerült véglegesen lefektetni a koalíciós együttműködés kereteit.

Az önkormányzati választás után létrejött fővárosi közgyűlésben többször is a koalíció álláspontjával ellentétesen szavazott, kulcskérdésekben is. Legutóbb az Elmű-részvények eladására mondott nemet. Elavult az a liberális tézis, hogy az állam, az önkormányzat rossz gazda?

Első körben az Elmű magánosítására mondott igent a közgyűlés, de benne van a levegőben a Főgáz-részvények eladása is. Ezek stratégiai cégek, központi szerepet játszanak Budapest életében, tehát esetleges értékesítésük is stratégiai kérdés. A városvezetésnek transzparens módon meg kell mutatnia, miért érdemes most eladni ezeket a tulajdonrészeket. Részletes hatástanulmányokat várnék, szakmai vitát és meggyőző érveket.
Most úgy tűnik, hogy egy pillanatnyi pénzzavar enyhítését remélik ezektől a lépésektől, ami stratégiai célnak semmiképpen sem nevezhető. A gázművekből például évente osztalékot kapunk, ez fedezi a város működési költségeinek egy részét. De ha eladjuk, kiesik ez a forrás is. Ha minden igaz, ezeket a pénzeket egyszerűen a 4-es metró finanszírozására költik majd.

Pedig Demszky Gábor és Hagyó Miklós hetente háromszor, egymásra licitálva arról beszélnek, hogy van és lesz is pénz a 4-es metróra, és különben is, a metrót mindenki szereti.

A négyes metró lassan két évtizede összefonódott Demszky nevével. Meggyőződésem, hogy a kilencvenes évek elején indokolt és fontos volt belevágni ebbe a projektbe. Csakhogy egy ilyen beruházás indokoltsága felett eljárhat az idő, hiszen két évtized alatt fejlődött-alakult a város, változtak a nemzetközi trendek, a kivitelezés költségeiről nem is beszélve.
Az biztos, hogy politikai sikert is szeretnének ebből kovácsolni, erről szól ez a kapkodás. Én azonban attól tartok, ebből nem politikai siker, hanem politikai csőd lehet. Elgondolkodtatóak a metrófinanszírozás körüli bizonytalanságok. Még ma sem látszanak a végleges számok, nincs EU-döntés, és ez maga alá temetheti a teljes fővárosi gazdálkodást.

Mekkora ma Budapest eladósodottsága?

Azzal nincs nagy baj, kezelhető mértékű. Itt a probléma az, hogy a működésből vonunk ki forrásokat, illetve a meglévő vagyont értékesítjük esetleg meggondolatlanul, de mindenképpen kevéssé átlátható okokból.
A miniszterelnök nemrég azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a kormány tartja a szavát, és a megígért pénzt odaadja, de ha a főváros elszámolta magát, az már Demszky asztala.
Ha valóban lehívható lesz az EU fejlesztési támogatása, akkor bizonyára meglesz a metróra a pénz. Csakhogy ennek komoly ára van, hiszen közben a többi tervezett fejlesztésünk önrésze tűnik el. Tehát a pénz elvileg megvan, csak a legtöbb fejlesztés, amiről az őszi kampány folyt, semmivé lesz miatta.
Készültek mindenféle metrójelentések. Lett egy átfogó képet mutató dolgozat, illetve negyedévente születik újra és újra. Az átfogó jelentés azonban továbbra sem nyilvános, ami újra megkérdőjelezi a városvezetés demokratikus elkötelezettségét. Budapest választói minden kampányban központi elemként láthatták a 4-es metró megvalósításának ígéretét. Minimális elvárásuk lehet, hogy pontosan megismerhessék, milyen előnyökkel és milyen költségekkel jár. Ráadásul mindez a közgyűlés előtt is titok. Csak egy tájékoztatót kapunk róla.

Ha elmaradnak a fejlesztések, a közraktárakból sem lesz semmi?

Talán az az egy, amiből lesz. De most csend van az óbudai gázgyár körül, alig hallani az 1-es villamos meghosszabbításáról, távoli jövőbe tűnnek az új hidak, a városházaprojekt, a Bajcsy-Zsilinszky út alá süllyesztett villamos, és még sorolhatnám. De vannak kisebbek is, a városligeti műjégpálya fejlesztését célzó pályázatot visszaküldték, kórházfelújtások elfelejtve, sokáig lehetne sorolni.

Nem volt túl nagy barátja a gyülekezési szabadság korlátozásának és a traktoros táblák kihelyezésének sem. Most mit gondol erről?

A gyülekezési jogot a város korlátozni próbálta, ezt az Alkotmánybíróságnak kellett helyre tennie. A traktorral behajtani tilos táblák még mindig szégyenfoltjai Budapestnek. Ebben lépni kell.

Kifogásolta azt is, hogy pályáztatás nélkül döntöttek a közműcégek vezetőiről. Korábban divat volt pályáztatás?

Sőt. Voltak íratlan szabályok is. Például, hogy az igazgatóságokba politikusokat nem delegáltunk. De az is gyakorlat volt, hogy az igazgatóságokba delegált jelöltek meghallgatására minden párt meghívást kapott, az ellenzéki politikusok is feltehették kérdéseiket. Nem ilyen volt, hogy a szomszédomat vagy az ismerősömet kinevezem, mert megtehetem.
A legfontosabb gazdasági döntések is kikerülik a közgyűlést. Amiről mégis ez a testület dönt, az olyan előterjesztések alapján kerül - gyakran az ülés reggelén - a képviselők kezébe, amiket nem véleményeztek a bizottságok, mindenki előtt ismeretlenek. És állandósultak az újraszavazások, ami vállalhatatlan: addig szavaztatnak egy kérdésről, amíg az előterjesztőnek tetsző eredmény nem születik. Mi pedig ott ülünk a liberális padsorokban, és szégyelljük magunkat.

Sokszor úgy tűnik, hogy gyakran már a főpolgármester szocialista helyettesei is liberálisabbak nála.

A rendszerváltó Demszky Gábor a magyar politikai élet emblematikus alakja. Az utóbbi egy-két év főpolgármesteri teljesítménye, machiavellista hatalomgyakorlása egy meghatározó illúzió összeomlása, mindannyiunknak érzékeny veszteség. Fel kell ismernünk azonban, hogy a politikai lojalitás nem lehet azonos a szervilizmussal, és választott képviselőkként választóinknak tartozunk elszámolással. Tehát ha szégyelljük magunkat egy tervezett döntés miatt, akkor nem kell lojalitásból gombot nyomnunk.

Az MDF része most a fővárosi koalíciónak?

Formálisan semmiképp. Az esetek nagy részében azonban együtt szavaz a koalícióval, és minden esetben segít a határozatképesség fenntartásában.
Az ellenzék szerint ilyen szintű egészpályás letámadás még nem zajlott Budapesten, hiszen a bizottságokban és a felügyelő tanácsokban közgyűlési szerepéhez képest is nagyon alulreprezentált az ellenzék.
Még van időnk, hogy korrigáljunk.

Mire számít egy esetleges Fidesz-győzelem esetén? Milyen gesztusokra számíthatnának a mostani kormánypártok?

Nem a Fidesz győzelmére számítok, és nem gesztusokról beszélek. Én mindössze az alapértékeink hiteles képviseletét kérem számon. Persze sokszor a stílus is megdöbbentő. A liberális főpolgármester például valami olyan kijelentést engedett meg magának az alsó rakpart felújítása kapcsán, hogy más fővárosi pályázatoknál nehézségei lehetnek a kivitelezőnek, ha nem az lesz, amit ő akar. Egy magáncéggel szemben, ahol a jog eszközeivel kellene célba jutni. Igaz, ezeket a jogi eszközöket viszont kínos szakmai hibákkal kiengedte kezéből a város.

A Hídépítő azóta menesztett vezetője nem is maradt adós a válasszal. Azt mondta, a kijelentés stílusa egy fontoskodó pártitkáréra emlékezteti.

Sok olyan ügy van, amit nehéz vagy lehetetlen megmagyarázni, és ez már az egész SZDSZ-re rossz fényt vet. Ez a fővárosi politika végezetes lehet az SZDSZ-re nézve, mert ha csak kevesen is fordulnak el tőlünk, az már veszélybe sodorhatja parlamentbe kerülésünket.

Click Here to Read More