Egy erősebb rendőrségért robbantottak a rendőrök
20 év után kiderült, rendőrök robbantottak 18-szor Luxemburgban a nyolcvanas években.
A luxemburgi hatóságok vádat emeltek két rendőr ellen egy több mint húsz évvel ezelőtti bombatámadás-sorozat végrehajtása miatt, közölte az ügyészség hétfőn.
Az országban 1985-ben és 1986-ban 18 bombamerénylet történt, amelyekben senki sem halt meg. Eddig csak találgatások és vad szóbeszédek terjedtek arról, hogy kik állhattak a merényletsorozat mögött.
A két rendőr egy négyfős csoport tagja volt, akiket a bombatámadások végrehajtásával vádolnak, közölte a luxemburgi főügyész. A két tisztet a hétvégén 15 órán keresztül hallgatták ki, majd vádat emeletek ellenük bombatámadás vádjával. A házkutatáskor a férfiak lakásain a bombamerényletek célpontjait ábrázoló térképeket találtak.
A tisztek szabadlábon védekezhetnek, és egyelőre nem bocsátották el őket a rendőrség kötelékéből. A csoport két másik tagjáról semmilyen információt sem hoztak nyilvánosságra.
A főügyész elmondása szerint a csoportot nem a pénzszerzés motiválta, annak ellenére, hogy a robbantások előtt pénzkövetelésekkel álltak elő. Az ügyészség véleménye szerint a támadóknak a félelemkeltés volt a céljuk, hogy így érjék el a rendőrségi állomány növelését.
A támadók eleinte elektromos hálózatok ellen intéztek támadásokat, de később már a legkülönbözőbb helyeken robbantak bombák. A támadásokban senki sem halt meg, de öt ember megsérült.
2007. november 29., csütörtök
Luxemburg: terrorista rendőrök az erősebb rendőrségért
Peterfalvi Attila ombudsman mellébeszél és csürcsavar
Kiforgatták az álláspontomat
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos
index.hu
Bodoky Tamás - bodoky@mail.index..hu
| 2007. november 27.,
Az Országos Rendőr-főkapitányság megkeresésére Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hozott egy állásfoglalást, amely szerint mivel nem közszereplőkről van szó, hozzájárulásuk nélkül jogellenes az intézkedő rendőrök felismerhető arcképének nyilvánosságra hozatala. A Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet szerint Péterfalvi téved, a rendőrök intézkedés közben közhatalmat gyakorolnak, személyes adataik, így arcképük is közérdekből nyilvános adatnak számítanak. A múlt héten egy be nem jelentett tüntetést oszlató rendőrök Péterfalvi állásfoglalására hivatkozva nem engedték a tudósítókat fotózni, illetve arra is volt példa, hogy a helyszínen visszanézték a róluk készült felvételeket.
Mit szól ahhoz, hogy a képmásukhoz való jogukról szóló állásfoglalására hivatkozva az intézkedő rendőrök nem hagyják dolgozni a tüntetésekről, oszlatásokról tudósító fotóriportereket?
Ez félreértelmezése az álláspontomnak, ugyanis én azt mondtam hogy az állam sosem intézkedhet arc nélkül, minden egyes határozat, intézkedés mögött az állampolgár számára ismert kilétű ügyintézőnek, vezetőnek kell állnia, akinek a feladatkörével összefüggő személyes adata a hatályos szabályozás értelmében közérdekből nyilvános. A fegyveres szervek hivatásos állományába tartozók személyi nyilvántartásából a fegyveres szerv megnevezése, a név, a beosztás, a rendfokozat és a kitüntetésre vonatkozó adat az érintett hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható.
Álláspontom szerint a rendőrség köteles minden intézkedését visszakereshető módon nyomon követni, és az intézkedő rendőr nevéről későbbi kérésre, ha a helyszínen a rendőr nem azonosítható, az érdeklődőt tájékoztatni. Tehát szó nincs arról, hogy azt mondtam volna hogy a rendőrnek arc nélkül kell megjelennie.
Azt mondta [1], hogy a hozzájárulása nélkül nem közölhető olyan fénykép róla, amelyen az arca felismerhető.
A sajtónak a személyiségi jogokat tiszteletben tartva kell végeznie a tevékenységét. A polgári törvénykönyv kimondja, hogy az érintett beleegyezése nélkül csak a nyilvános közszereplésen készült felvételeket lehet nyilvánosságra hozni. Az én álláspontom szerint - és ezt forgatta ki a rendőrség - a rendőr ebben az értelemben nem közszereplő, egy nyilvános eseményen a szónok és a résztvevők azok. Az ilyen esetekben a bírói gyakorlat a tömegjeleneteket akceptálja, és az olyan egyéni, portrészerű kiemelést, amelyen egy személyt a hozzájárulása nélkül mutatnak be, jogellenesnek szokták nyilvánítani.
Erre mondja a TASZ [2], hogy az intézkedő rendőr közhatalmat gyakorol, ezért közszereplő, tehát az arcképe is közérdekből nyilvános adat.
A rendőr közhatalmat gyakorol, akinek a feladatával összefüggő adata - ha a törvény máshogy nem rendelkezik - nyilvános. A szolgálati törvény rendelkezik ezekről az adatokról, és az arckép nincs benne a tételes felsorolásban.
Tehát nem lehet megmutatni.
Egyedien, portrészerűen ábrázolva nem. Az állásfoglalásom egy konkrét szituációra vonatkozott: szélsőséges internetes fórumok portrészerű képeket közöltek az intézkedő rendőrökről. Súlyos jogsértésnek tartom, hogy a 2006 őszi zavargások idején a rendőrökön nem volt azonosítószám. Ez egyfajta válaszreakció, de ebben a formában biztos, hogy nem akceptálható.
Tehát ha van azonosítószáma, símaszkot is hordhat az intézkedő rendőr, hogy megakadályozza a képmásával történő visszaéléseket?
Nem az én kompetenciám hogy a rendőr mikor viselhet álarcot. Egy biztos, a rendőr nem lehet arctalan, de ez az Alkotmánybíróság határozata szerint is azonosíthatóságot jelent. Pont azért, hogy ha jogsértés éri az állampolgárt, a rendőr ne ússza meg azért, mert nem azonosítható. A képmást illetően sok évre visszamenőleg ez a gyakorlat: a szondáztató vagy elítéltet vezető rendőr arcát az összes televízió mindig ki szokta takarni. Tehát nem igazán értem, hogy most mi a probléma ezzel az állásfoglalásommal?
Az a probléma, hogy a rendőrök önre hivatkozva akadályozzák a sajtó munkáját az utcai tüntetéseken.
Nem arról van szó, én sem azt mondtam, hogy a rendőr nem mutatható. Főleg nem mondtam azt, hogy a rendőrséget bármiféle cenzúrázási jog illetné meg. Ez súlyos kiforgatása az állásfoglalásomnak. Itt ellentmondásba kerülnek a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogok. Erre nézve van a bíróságoknak az a gyakorlata, hogy nem lehet egyedi, portrészerű az ábrázolás. De igazából nem velem kéne erről vitatkozni, hanem meg kellene nézni a bírói gyakorlatot.
Mit tehet a rendőr, ha úgy érzi hogy sérülnek a személyiségi jogai? Elküldheti a fotóst, vagy visszanézheti a képeit?
Ne mondják, hogy miattam nem dolgozhat a sajtó! Nem küldheti el a rendőr, és nem nézheti vissza a képeit, én ezeket egyértelműen elmondtam. Egyet tehet a rendőr, ha úgy érzi, hogy sérültek a személyiségi jogai: elmehet a bíróságra.
Tehát utólag, a kifogásolt kép megjelenése után.
Persze, hát nincs cenzúra, könyörgöm. Semmit nem csinálhat a rendőr a helyszínen. Közfeladatot lát el közterületen, az ehhez kapcsolódó, a törvény által taxatíve felsorolt személyes adatai nyilvánosak. Ebben az arcképe nincs benne. Itt ellentmondást látok a sajtótörvénnyel, amely szerint a sajtó köteles a nyilvánosságot tájékoztatni. A kettőt valahogy összhangba kéne hozni.
Ha a rendőr jogszerűtlenül lép fel, akkor is megilleti a képmásához való joga? Akkor sem közölhető az arcképe, ha például egy földön fekvő embert rugdos?
Bárki lefényképezheti, ha valaki közterületen bűncselekményt követ el. Lefotózhatom, ha közterületen gépjárművet törnek fel, ugyanígy lefotózhatom, ha a tüntető jogsértést követ el, vagy ha a rendőr követ el jogsértést a tüntetővel szemben. De hogy ez a kép hogyan közölhető, az más kérdés.
Van különbség az újságírók és a tüntetők jogállása között a rendőri intézkedés során?
Ez megint nem az én kompetenciámba tartozó kérdés. A múlt héten hivatalból vizsgálatot indítottam a bevitt újságírók adatkezelését illetően: milyen adatot vettek fel róluk, hogyan tartják nyilván, hogyan kezelik. De hogy jogellenes volt-e az újságírók előállítása, vagy sem, az nem az én asztalom.
Akkor nem mint adatvédelmi biztost, hanem mint jogászt kérdezem, mi a véleménye erről?
Abból a szempontból biztosan van különbség, hogy a sajtótörvény alapján az újságíró feladata, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot. Egy be nem jelentett tüntetés feloszlatása a rendőrség oldaláról is közfeladatnak minősül, és azt gondolom, hogy a sajtónak is feladata, hogy ezekről az eseményekről tájékoztassa a nyilvánosságot. Ahogyan a rendőrségnek is.
A rendőrségtől nem várhatunk objektív tájékoztatást a saját eljárásáról, ezért van szükség arra, hogy újságírók is legyenek a helyszínen.
A rendőrségnek az adatvédelmi törvény szerint általános és kérelemre történő tájékoztatási kötelezettsége van. De a helyszíni tudósításokat ezzel nem lehet kiváltani. A sajtónak éppen az a feladata ilyen helyzetekben, hogy a közérdekű adatokat eljuttassa az állampolgároknak, méghozzá adott esetben élő tudósítás formájában.
Ha oszlat a rendőrség, akkor el kell menniük az újságírónak?
Ez nem az én kompetenciám. Csak azt tudom mondani, hogy a közérdekű adatoknak az állampolgárokhoz való eljuttatására ezekben az esetekben a sajtónak szinte kizárólagos lehetősége van. A közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő jog csorbulna, ha a közterületen zajló demonstrációkon és azok feloszlatásán nem vehetne részt a sajtó. A közérdekű adatok nyilvánosságának éppen az a célja, hogy az állam átlátható és ellenőrizhető legyen. Ez alkotmányos alapjog.
A sajtónak ez a tevékenysége nagyon fontos, hiszen ilyen jellegű ellenőrzésre nem lenne lehetősége az állampolgárnak, ha nem lenne valaki, aki közvetíti hozzá ezeket a tudósításokat és képeket. De hogy hogyan, miként jogszerű viselkednie a sajtónak egy tüntetésen, az nem adatvédelmi kérdés.
Nem sokat segített nekünk abban, hogy akkor végül is mihez tartsa magát a tudósító és a szerkesztő az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben.
Ennél többet nem tudok mondani, mint amit most elmondtam. A baj az, hogy még a bírói gyakorlat sem ellentmondásmentes az ilyen ügyekben. Azt tartanám jónak, ha ebben az ügyben szakmai konzultáció kezdődne. Én is kíváncsi volnék a képmáshoz fűződő jog kapcsán a személyiségi jogi pereket lefolytató bírók véleményére.
Ha nincs egységes bírói gyakorlat, akkor biztos mindenki örülne, ha az adatvédelmi biztos megmondaná, hogy mit szabad, és mit nem.
De az adatvédelmi biztosnak ezen a területen nincs kompetenciája, mert a bíróság saját maga állapítja meg a tényállást. Lehet csatolni az adatvédelmi biztos állásfoglalását, de ez nem köti a bíróságot. A legfontosabb az önkéntes jogkövetés volna, ennek viszont az lenne az előfeltétele, hogy az újságírók tudják, hogy mik azok a játékszabályok amikhez alkalmazkodniuk kell.
Szerintem ezen a téren jelenleg nem egyértelmű sem a szabályozás, sem a joggyakorlat. Ezért szakmai konzultációra van szükség. Hogyan vehet részt az újságíró egy tüntetésen, és mit tud azzal jogszerűen kezdeni, amit ott rögzít.
Önnek van erről elképzelése, javaslata?
A javaslatomat elmondtam. Nem azt mondtam, hogy a rendőr nem mutatható, nem azt mondtam, hogy nem lehet tudósítani ezekről az eseményekről. Azt mondtam el, hogy az adatvédelmi törvény szerint milyen adata nyilvános a rendőrnek, és hogy ezzel kapcsolatban mi a bírói gyakorlat. Ennél többet tenni ebben az ügyben nem tudok. Illetve nagyon szívesen mellé állnék egy jogszabálymódosításnak, ami tisztázhatná a helyzetet.
Milyen törvénymódosításra gondol?
Például arra, hogy tételes szabállyal tegyük helyre, hogy közfeladatot ellátó szerv hatáskörében eljáró személy esetében a sajtótörvény erősebb, mint az adatvédelmi törvénynek az a rendelkezése, amely szerint a személyes adatok védelméhez fűződő jogot nem übereli más jog, beleértve a közérdekű adatok nyilvánosságát sem.
A bírósági tárgyalásokról szóló tudósításokról már van ilyen szabály, ezekről a média tudósíthat, mert tételes szabály mondja ki, hogy a bírót és az ügyészt lehet mutatni, hiszen ők az államhatalmat testesítik meg.
Vagyis közölhetővé tenné az intézkedő rendőrök képmását is? Lehessen vagy ne lehessen mutatni az arcukat?
Lehessen! Szerintem ezt azért kéne törvénybe foglalni, mert jelenleg az egyedi, portrészerű képeknél nem ez a bírói gyakorlat.
Akkor miért nem erről szólt a vitatott állásfoglalása?
Azért, mert az adatvédelmi biztos sem legalizálhat olyan megoldást, amely ellentétes a bírói gyakorlattal, és a hatályos törvényekbe ütközik. A jelenlegi helyzetben a rendőröket megilletik a képmáshoz fűződő jogok, mert a törvények csak az azonosíthatóságot mondják ki.
De sürgetni sürgethetné, hogy megváltozzon a helyzet.
Sürgethetném, de figyelembe kell venni, hogy az adatvédelmi biztosnak hatósági jogköre van, vagyis az álláspontját bíróság előtt is meg kell tudni védenie. Ha olyan állásfoglalást hoztam volna, hogy szabadon, minden korlátozás nélkül mutatható legyen a rendőr arca, az ellentétes lenne a hatályos bírói gyakorlattal és a vonatkozó törvényekkel, és nem tudnám megvédeni.
De ez nem jelenti azt, hogy én a jelenlegi konstrukciót támogatom, vagy azt gondolnám, hogy fenn kéne tartani. Egy esetleges jogszabálymódosító javaslat ügyében biztos, hogy nem a nyilvánosság korlátozása mellett fogok állni.
A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://index.hu/politika/belhirek/331901
[2] http://index.hu/politika/belfold/tasz1031/
2007. november 18., vasárnap
Colos-Auslander-raus
Colos: Ausländer raus (raus aus dem Ghetto)
...Ausländer raus, raus,
raus aus dem Ghettos
Ausländer raus, raus,
raus aus der Unterschicht
Ausländer raus, raus,
raus auf die Strasse
Schwarz, Rot, Gold, guck,
das ist die Masse!...
(Külföldiek, kifelé a gettóból, kifelé a nyomorból, ki az utcára, fekete, piros, arany, az a tömeg!)
Type rest of the post here
SZDSZ: Bohm_András
Ott ülünk a liberális padsorokban, és szégyelljük magunkat
Bogád Zoltán 2007. október 1., hétfő 10:22
Bőhm András, az SZDSZ fővárosi képviselője úgy gondolja, hogy egy határon túl nincs helye a lojalitásnak. Meggyőződése, hogy pártjának már keresnie kellene Demszky Gábor utódját. A fővárosi koalícióból rendszeresen kiszavazó politikus beszélt arról is, hogy a 4-es metró elviszi a többi budapesti fejlesztés önrészét.
Demszky Gábor legújabb ciklusának kezdetén - amikor minden eddiginél jobban megszorították, és ha az MDF nem indít jelöltet, ma Tarlós lenne a főpolgármester - azt mondta, 2010-ben már nem újrázik. Hol tart az utódkeresés?
Nem kezdődött el, de a fővárosi SZDSZ-nek nagyon komolyan el kellene gondolkodnia, hogy ki legyen az új főpolgármester-jelölt. Demszky tavalyi kampányában, majd a győzelme után is deklarálta, hogy segít megtalálni az utódját. Ebben azóta semmilyen lépés nem történt. Még egyszer nem engedheti meg magának az SZDSZ, hogy az utolsó pillanatban tűnődjön azon, hogy valakit jó lenne felépíteni. Egy idejekorán megnevezett főpolgármester-jelölt a szabad demokraták legfontosabb, és meglehet, az utolsó lehetősége arra, hogy helyreállítsák a szavazók vészesen fogyatkozó bizalmát a liberális politika őszinteségében, hitelességében és hatékonyságában.
Amikor tavaly az SZDSZ összeállította fővárosi önkormányzati listáját, ön erőteljesen bírálta Demszky káderpolitikáját. Nehezményezte, hogy fontos területek maradnak majd szaktekintélyek nélkül.
Egy évvel ezelőtt éppen attól tartottam, ami bekövetkezett: a fővárosi liberális politika elveszítette korábbi hitelét. Felelőtlennek tartottam a kampányt jellemző ígérgetési dömpinget, hiszen akkor már tudtuk, hogy lesz konvergenciaprogram, tudtuk, hogy a koalíciós pártok vállalják az ezzel járó népszerűtlen intézkedéseket.
Arra is figyelmeztettem, nem hiteles úgy a megújulásról beszélni, hogy a főpolgármester ugyanazt csinálja, mint 16 éve mindig, csak éppen behoz néhány új arcot a frakcióba. Mindez pusztán előrevetítette azt a működési modellt, amelyben a hatalmi vagy akár személyes szempontok felülírják mind a közpolitikai prioritásokat, mind a kiszámítható, értékvezérelt és demokratikusan elkötelezett politikát. Elkeserítő azt látnom, hogy az évtizedes liberális fellegvárból Budapest lassan a demokratikus deficit megtestesítőjévé válik.
Az pedig tovább fokozza csalódottságomat, hogy a városvezetés még ezen az áron sem lett hatékonyabb. A bizottsági struktúra féléves késéssel állt fel, ráadásul a mai napig nem sikerült véglegesen lefektetni a koalíciós együttműködés kereteit.
Az önkormányzati választás után létrejött fővárosi közgyűlésben többször is a koalíció álláspontjával ellentétesen szavazott, kulcskérdésekben is. Legutóbb az Elmű-részvények eladására mondott nemet. Elavult az a liberális tézis, hogy az állam, az önkormányzat rossz gazda?
Első körben az Elmű magánosítására mondott igent a közgyűlés, de benne van a levegőben a Főgáz-részvények eladása is. Ezek stratégiai cégek, központi szerepet játszanak Budapest életében, tehát esetleges értékesítésük is stratégiai kérdés. A városvezetésnek transzparens módon meg kell mutatnia, miért érdemes most eladni ezeket a tulajdonrészeket. Részletes hatástanulmányokat várnék, szakmai vitát és meggyőző érveket.
Most úgy tűnik, hogy egy pillanatnyi pénzzavar enyhítését remélik ezektől a lépésektől, ami stratégiai célnak semmiképpen sem nevezhető. A gázművekből például évente osztalékot kapunk, ez fedezi a város működési költségeinek egy részét. De ha eladjuk, kiesik ez a forrás is. Ha minden igaz, ezeket a pénzeket egyszerűen a 4-es metró finanszírozására költik majd.
Pedig Demszky Gábor és Hagyó Miklós hetente háromszor, egymásra licitálva arról beszélnek, hogy van és lesz is pénz a 4-es metróra, és különben is, a metrót mindenki szereti.
A négyes metró lassan két évtizede összefonódott Demszky nevével. Meggyőződésem, hogy a kilencvenes évek elején indokolt és fontos volt belevágni ebbe a projektbe. Csakhogy egy ilyen beruházás indokoltsága felett eljárhat az idő, hiszen két évtized alatt fejlődött-alakult a város, változtak a nemzetközi trendek, a kivitelezés költségeiről nem is beszélve.
Az biztos, hogy politikai sikert is szeretnének ebből kovácsolni, erről szól ez a kapkodás. Én azonban attól tartok, ebből nem politikai siker, hanem politikai csőd lehet. Elgondolkodtatóak a metrófinanszírozás körüli bizonytalanságok. Még ma sem látszanak a végleges számok, nincs EU-döntés, és ez maga alá temetheti a teljes fővárosi gazdálkodást.
Mekkora ma Budapest eladósodottsága?
Azzal nincs nagy baj, kezelhető mértékű. Itt a probléma az, hogy a működésből vonunk ki forrásokat, illetve a meglévő vagyont értékesítjük esetleg meggondolatlanul, de mindenképpen kevéssé átlátható okokból.
A miniszterelnök nemrég azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a kormány tartja a szavát, és a megígért pénzt odaadja, de ha a főváros elszámolta magát, az már Demszky asztala.
Ha valóban lehívható lesz az EU fejlesztési támogatása, akkor bizonyára meglesz a metróra a pénz. Csakhogy ennek komoly ára van, hiszen közben a többi tervezett fejlesztésünk önrésze tűnik el. Tehát a pénz elvileg megvan, csak a legtöbb fejlesztés, amiről az őszi kampány folyt, semmivé lesz miatta.
Készültek mindenféle metrójelentések. Lett egy átfogó képet mutató dolgozat, illetve negyedévente születik újra és újra. Az átfogó jelentés azonban továbbra sem nyilvános, ami újra megkérdőjelezi a városvezetés demokratikus elkötelezettségét. Budapest választói minden kampányban központi elemként láthatták a 4-es metró megvalósításának ígéretét. Minimális elvárásuk lehet, hogy pontosan megismerhessék, milyen előnyökkel és milyen költségekkel jár. Ráadásul mindez a közgyűlés előtt is titok. Csak egy tájékoztatót kapunk róla.
Ha elmaradnak a fejlesztések, a közraktárakból sem lesz semmi?
Talán az az egy, amiből lesz. De most csend van az óbudai gázgyár körül, alig hallani az 1-es villamos meghosszabbításáról, távoli jövőbe tűnnek az új hidak, a városházaprojekt, a Bajcsy-Zsilinszky út alá süllyesztett villamos, és még sorolhatnám. De vannak kisebbek is, a városligeti műjégpálya fejlesztését célzó pályázatot visszaküldték, kórházfelújtások elfelejtve, sokáig lehetne sorolni.
Nem volt túl nagy barátja a gyülekezési szabadság korlátozásának és a traktoros táblák kihelyezésének sem. Most mit gondol erről?
A gyülekezési jogot a város korlátozni próbálta, ezt az Alkotmánybíróságnak kellett helyre tennie. A traktorral behajtani tilos táblák még mindig szégyenfoltjai Budapestnek. Ebben lépni kell.
Kifogásolta azt is, hogy pályáztatás nélkül döntöttek a közműcégek vezetőiről. Korábban divat volt pályáztatás?
Sőt. Voltak íratlan szabályok is. Például, hogy az igazgatóságokba politikusokat nem delegáltunk. De az is gyakorlat volt, hogy az igazgatóságokba delegált jelöltek meghallgatására minden párt meghívást kapott, az ellenzéki politikusok is feltehették kérdéseiket. Nem ilyen volt, hogy a szomszédomat vagy az ismerősömet kinevezem, mert megtehetem.
A legfontosabb gazdasági döntések is kikerülik a közgyűlést. Amiről mégis ez a testület dönt, az olyan előterjesztések alapján kerül - gyakran az ülés reggelén - a képviselők kezébe, amiket nem véleményeztek a bizottságok, mindenki előtt ismeretlenek. És állandósultak az újraszavazások, ami vállalhatatlan: addig szavaztatnak egy kérdésről, amíg az előterjesztőnek tetsző eredmény nem születik. Mi pedig ott ülünk a liberális padsorokban, és szégyelljük magunkat.
Sokszor úgy tűnik, hogy gyakran már a főpolgármester szocialista helyettesei is liberálisabbak nála.
A rendszerváltó Demszky Gábor a magyar politikai élet emblematikus alakja. Az utóbbi egy-két év főpolgármesteri teljesítménye, machiavellista hatalomgyakorlása egy meghatározó illúzió összeomlása, mindannyiunknak érzékeny veszteség. Fel kell ismernünk azonban, hogy a politikai lojalitás nem lehet azonos a szervilizmussal, és választott képviselőkként választóinknak tartozunk elszámolással. Tehát ha szégyelljük magunkat egy tervezett döntés miatt, akkor nem kell lojalitásból gombot nyomnunk.
Az MDF része most a fővárosi koalíciónak?
Formálisan semmiképp. Az esetek nagy részében azonban együtt szavaz a koalícióval, és minden esetben segít a határozatképesség fenntartásában.
Az ellenzék szerint ilyen szintű egészpályás letámadás még nem zajlott Budapesten, hiszen a bizottságokban és a felügyelő tanácsokban közgyűlési szerepéhez képest is nagyon alulreprezentált az ellenzék.
Még van időnk, hogy korrigáljunk.
Mire számít egy esetleges Fidesz-győzelem esetén? Milyen gesztusokra számíthatnának a mostani kormánypártok?
Nem a Fidesz győzelmére számítok, és nem gesztusokról beszélek. Én mindössze az alapértékeink hiteles képviseletét kérem számon. Persze sokszor a stílus is megdöbbentő. A liberális főpolgármester például valami olyan kijelentést engedett meg magának az alsó rakpart felújítása kapcsán, hogy más fővárosi pályázatoknál nehézségei lehetnek a kivitelezőnek, ha nem az lesz, amit ő akar. Egy magáncéggel szemben, ahol a jog eszközeivel kellene célba jutni. Igaz, ezeket a jogi eszközöket viszont kínos szakmai hibákkal kiengedte kezéből a város.
A Hídépítő azóta menesztett vezetője nem is maradt adós a válasszal. Azt mondta, a kijelentés stílusa egy fontoskodó pártitkáréra emlékezteti.
Sok olyan ügy van, amit nehéz vagy lehetetlen megmagyarázni, és ez már az egész SZDSZ-re rossz fényt vet. Ez a fővárosi politika végezetes lehet az SZDSZ-re nézve, mert ha csak kevesen is fordulnak el tőlünk, az már veszélybe sodorhatja parlamentbe kerülésünket.
Rendorallam:_Anglia
Orwell hazája beteljesíti híres írója vízióját – két napja minden telefonbeszélgetést logolnak
Szerző: Dajkó Pál | 2007-10-02 20:42 | Társadalom | Forrás: BBC
Az új megfigyelési rendelkezés nagy vihart váltott ki az Egyesült Királyságban.
Jacqui Smith, A BelügyminiszterNagy-Britanniában egy új rendelet értelmében szeptember 30-ától kötelező a telefonhívások és a szöveges üzenetek adatainak rögzítése, mind a vezetékes, mind a mobil telefonálást illetően, s ezeket az adatokat egy éven keresztül meg is kell őrizni – ráadásul mindezen információkat összesen körülbelül 700 köztestület számára elérhetővé is teszik, beleértve a rendőrséget és az önkormányzatokat is.
A brit Belügyminisztérium kommentárja szerint a lépés elkerülhetetlen volt a bűnözési hullám és a terrorfenyegetés miatt, ám ígérik, hogy a rögzített adatokat nem fogják „elolvasgatni”, mivel nem a hívások tartalmát, hanem „csak” idejét, helyét rögzítik. A júliusban, Jacqui Smith belügyminiszter rendeletével életbe lépett új szabályozás egy korábbi törvényen (Regulation of Investigatory Powers Act 2000) alapul – a másik hivatkozási alap az Európai Unió idevágó direktívája –, s a Nagy-Britanniában működő összes telekommunikációs cégre vonatkozik.
Hasonló megfigyelésre már eddig is volt példa a Szigeteken, ám a korábbiakban, 2004 óta a cégek önként adták át az adatokat – ha még elérhetőek voltak –, amennyiben a kormányzati szervek felkeresték őket – még az alapos indoklást sem várták el –, ám az egyéves megőrzési kötelezettség új elem.
Tony McNulty, a belbiztonságért és a terrorizmus elleni védekezésért felelős miniszter a BBC egyik rádiójának adott interjújában elmondta, hogy három megfigyelési szintet különböztetnek meg. Az első esetében csak a telefon tulajdonosát kívánják azonosítani, a második szinten kíváncsiak az adott számról indított hívásokra, a harmadik esetében pedig a fogadott hívásokat, illetve a beszélgetés helyszínét is ellenőrzik. Az adatokhoz való hozzáférést egy hivatali hierarchia szabályozza, mint a házkutatás esetében, engedély kell hozzá egy felügyelő szervtől, személytől.
S ez még nem a végleges állapot: a brit kormány azt tervezi, hogy 2009-ig hasonló logolási kényszert írnak elő az internetszolgáltatók számára is, vagyis a netes szörfölés, az internetes telefonálás és a e-mailezés hasonló adatait is rögzíteniük és tárolniuk kell a szolgáltatóknak.
A brit polgárjogi szervezetek hangos felháborodással fogadták az intézkedést, s komoly ellenakciókba kezdtek.
Két komment a hírhez a thisislondon.co.uk honlapjáról:
This is ridiculous, what is this country coming to?
They will die of boredom listening in to my phone conversations! This country is a Police State just like Stalin's USSR!
Mecs-Imre-versus-Havas-Szofia
Összeszólalkoztak az 1956-os forradalmon az MSZP-s képviselők
mailto:tszenesi@mail.index.NEMSPA_M.hu?subject=/politika/belfold/hsz071005/&cc=cikkszerzonek@mail.index.NEMSPA_M.hu
2007. 10. 05., 18:36
Mécs Imre szerint történelemhamisító Havas Szófiának a HVG-nek adott nyilatkozata. Horn Gyula unokahúga a forradalom kapcsán börtönből kiszabadult nyilaskeresztesekről beszélt. Havas szerint Mécs Imrének kellene tőle bocsánatot kérnie.
Bocsánatkérésre szólítja fel az MSZP-frakció 56-os munkacsoportja Havas Szófia szocialista országgyűlési képviselőt, jelentette a Független Hírügynökség. A munkacsoport egyben elhatárolja magát a képviselő nyilatkozatától.
Havas Szófia a HVG [1] legutóbbi számában ugyanis a többi között azt nyilatkozta: "Én például 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva."
Az 1955-ben született Havas Szófia édesapja, Horn Gyula testvére 1956-ban halt meg. A volt miniszterelnök többször is nyilatkozott arról, hogy emiatt állt a karhatalom szolgálatába.
Az MSZP 56-os munkacsoportja szerint Havas Szófia magánemberként azt gondol, amit akar, tiszteletben tartják értékrendjét és a szabad véleményalkotáshoz való jogát.
Nyilatkozatával azonban durván és igazságtalanul megsértette az egykori magyar társadalmat, különösen azokat, akik életüket áldozták, áll a munkacsoport pénteki közleményében.
A Donáth László, Horn Miklós, Mécs Imre, Puchert János és Vitányi Iván által aláírt közlemény szerint Havas Szófia megsértette képviselői esküjét is, amelyet az '56-os forradalomban gyökerező III. Magyar Köztársaság alkotmányára tett.
A munkacsoport ezért elvárja Havas Szófiától, hogy kövesse meg mindazok emlékét, akik a magyar szabadságért és függetlenségért, a szociáldemokráciáért és a demokratikus szocializmusért küzdöttek, akik támogatták a forradalmat, és segíteni akarták a társadalom megújulását. Egyben elhatárolódnak az általuk "történelemhamisítónak" tartott nyilatkozattól.
"Elvárom, hogy ők kérjenek bocsánatot tőlem" – mondta az Indexnek Havas Szófia, aki eddig "nem is nagyon hallott" az MSZP 56-os munkacsoportjáról. Reméli, hogy a képviselők viccnek tartják felvetésüket. A történelemhamisítás vádját visszautasította.
Jellemzőnek tartja, hogy az ilyen hangok most, Horn Gyula betegsége idején erősödtek fel. (Havas megerősítette a Bors [2] pénteki értesülését, miszerint Horn Gyula állapota súlyosbodott.)
Mécs Imre elképesztőnek tartja, hogy Havas szerint az MSZP 56-os munkacsoportjának kellene bocsánatot kérnie. Az Indexnek nyilatkozva visszautasította a képviselőtársa Horn Gyulával kapcsolatos megállapítását. "Horn Gyulát sajnáljuk, javulást kívánunk neki" – mondta.
Az 1956-os forradalomban játszott szerepe miatt halálra ítélt, a börtönből az 1963-ban szabadult, de évekig rendőri felügyelet alatt álló Mécs komolyan azt gondolta, hogy felszólításukra Havas "megköveti az akkori társadalmat" a HVG-nek adott nyilatkozata után. Szerinte 56-ban tényleg kiszabadult egy-két nyilas, de nem ez volt a jellemző a forradalomra. Sopronkőhidán például soproni egyetemisták akadályozták meg, hogy a zűrzavart kihasználva köztörvényes bűnözők szabaduljanak ki a börtönből.
Mécs nem érti, hogyan mondhat ilyeneket egy ember 1956-ról, aki az események idején egyéves volt. "Ha Havas Szófia így nyilatkozott, akkor át kell gondolnia, van-e értelme együttműködni az MSZP képviselőcsoportjával." – mondta, aki szerint a szocialista párt frakciójában nem jellemzők az ilyen hangok.
A tavaly alakult, 25-30 tagú munkacsoport még mindig elvárja, hogy Havas Szófia kövesse meg azokat, akiket megbántott.
Levélben rúgták ki a szigorú kórházreformert
Személyes harc lett a budai kórházegyesítésből
Miniszteri megbizott lett