Egy cikk, amin meglepődtünk. Egyrészt HVG, másrészt Papp László Tamás, az ember már senkiben sem bízhat :-D
Papp László Tamás
277 hozzászólás
2007. március 21. 11:24 | Utolsó módosítás:2007. március 21. 14:28
A legtöbb demokratikus országban már csak úgy szokott lenni, hogy a nemzetközi témákkal foglalkozó hírmagyarázat rendszerint kiegyensúlyozottabb, objektívebb, mint a belpolitikai. De az osztrák nyomtatott sajtó főáramából tallózgatva hamar be kell látnunk: a fenti szabály alól bizony jócskán léteznek kivételek. A Die Presse és a Der Standard elemzéseiben méltányos higgadtságnak nyoma sincs, olyan illat csap orrunkba, mintha a hideg polgárháború egyik szekértáborának konyhájába tévedtünk volna.
Vegyük sorra a két újság állításait. „Orbán Viktor veszélyes játékot űz, ha politikai jelszavakkal tüzeli fel az erőszakra kész fiatalokat” – írja a Die Presse, leszögezvén, hogy „két komponensből álltak össze a csütörtöki zavargások. Egyfelől a magyar (zömmel fővárosi) fiatalság radikális, erőszakra kész szegmenséből, másfelől a konzervatív ellenzék vezéréből, aki politikai jelszavakat szállít az ifjú jobboldali radikálisok pusztító akcióihoz.” Mintha csak a Népszava publicisztikai rovatát olvasnánk. Természetesen aligha letagadható: a Fidesz-elnöknek morális felelőssége van a helyzet eszkalálódásában. Nem vitás, hogy Orbánnak a szélsőjobb irányába tett gesztusai – legutóbb pl. az Árpád-sávos zászlót rehabilitáló nyilatkozata –nemigen illenek ama képbe, melyet az extrémitások felé zárt, közép felé gravitáló államférfiról alkotnánk. Az is valószínű, hogy bizonyos „direkt akciói” (a kormányfő országházi felszólalásainak bojkottja, a permanens utcai jelenlét, a hírhedt kordondöntés) a tradicionális parlamentarizmus híveinél jogosan csapják ki a biztosítékot.
Csakhogy egyvalamit nem feledhetünk: legyenek bármennyire megkérdőjelezhetőek döntései, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője nyíltan soha nem buzdított erőszakra. A duplafenekű, sejtelmes utalások, a kettős beszéd igencsak jellemző Orbánra, de a kendőzetlen agresszió nem. Hogy a „kormány elkergethető”, azt sokféleképp lehet értelmezni, pl. úgy is, hogy jogállami eszköztárral kíséreljük meg elmozdítani. Azt, hogy egy oppozícióban lévő politikus folyamatosan próbálja megfúrni-kibuktatni a hatalmon lévőket, talán ne rójuk fel neki. Önmagában abból, hogy a Fidesz elnöke leváltaná a kormányt, nem következik, hogy erőszak árán tenné, vagy szándékegységben lenne az utcán tombolókkal. Különben is: az, hogy valamely politikus gesztust tesz egy militáns választói szegmens felé, nem egyenértékű azzal, hogy legitimálja – mi több, felerősíti – a rendszer kereteit feszegető, alkotmánysértő törekvéseiket is.
Különben pedig: nem szül jó vért, amikor az emberekre, mint a politikusok által irányított, önálló akarat nélküli, egyedül mozgásképtelen bábok seregeként tekintünk. A polemizáló sajtómunkások gyakori víziója az, hogy X. politikus ezt mondta, ergo a tömeg ekképp cselekedett. Miért nem lehet elfogadni, hogy a polgárok egyéni felelősséggel, szabad akarattal bíró individuumok közösségeként léteznek? Akiknek maguknak kell elszámolniuk saját tetteikről? Hogy minden társadalomban van pár százaléknyi csőcselék, amelynek nem kell semmilyen biztatás ahhoz, hogy romboljon? Megteszik anélkül is, szimplán azért, mert frusztráltak, beteges komplexusok által gyötörtek.
Ugyanilyen vitatható a lap azon feltevése, miszerint „1989 óta a baloldali-liberális magyar kormányok súlyos hibákat vétettek. Ám az ország gazdasági és költségvetési nyomorúságáért az 1998-2002 között regnáló Orbán-kormány is ugyanakkora felelősséget visel.” Hogy valamekkora felelőssége a jobboldal zászlóshajójának is van, az kétségtelen. De hogy milligrammra ugyanannyi lenne, az – enyhén szólva – vitatható. Kétségtelen, a végrehajtó hatalom birtokában a Fidesz is elodázta a rendszerváltás óta időszerű reformokat. Ahogy tény, hogy kisebb büdzsécsínyekbe, osztogatásokba, kreatív trükközésbe ők is belementek. De mégsem Viktor, hanem Megyó volt az, aki megvalósította irreális kampányígéreteit. S a közbérek másfélszeresére emelésével, a 13. havi nyugdíj bevezetésével hazavágta a költségvetést. Minden idők legpopulistább kormányának a Medgyessy kabinet bizonyult. Mert nem csak fedezetlenül ígérgetett, de véghezvinni is megpróbálta. Szóval csak azért, mert nem szimpatikus a jobboldal, nem kéne el nem követett bűnöket is a nyakába varrni. Az más kérdés, hogy a demagóg ellenzéki fellépés persze nehezíti a keserű pirula beadását. De ezért már meg ne sajnáljuk azokat, akik négy évnyi dilettáns kormányzással ide jutatták az országot.
„Mindaddig, amíg Orbán lebegteti viszonyát a politikai paletta jobbszéléhez és annak jelképeihez, nem fog megnyugodni Magyarország” - jegyzi meg végszóra a Der Standard. A dolog így, formailag még akár igaz is lehetne. Csakhogy tartalmilag nem az, üzenetét tekintve pedig egyoldalú. Hogyan lehetne tisztázni ugyanis uniókonform módon a radikáljobbhoz fűződő orbáni viszonyt? Nyilván úgy, ha egyértelműen leszögezi: szakítok veletek, nincs közöm hozzátok. Erkölcsileg mindez vitán felül helyes volna. De őszintén: az itteni közeg, a hazai miliő talán erre ösztönzi a Fidesz első emberét? Vajon az MSZP kivetette-e magából a spiclijelentéseket olvasgató funkcikat, a III. csoportfőnökség besúgóit? Akik ráadásul nemcsak vizionáltak antidemokratikus hatalomról, de effektív szolgáltak egy létező diktatúrát? Ha viszont az MSZP nem képes rá, - nem volt - akkor a másiktól hogyan várhatja el, hogy szigorú etikai határvonalat rajzoljon?
Most, amikor immár második ciklus óta szoclib koalíció van hatalmon, osztrák szomszédaink barokkos túlzásának tűnik, hogy a nyugtalanságért egyes egyedül a hatalom sáncain kívül lévőket tegyék felelőssé.
2007. március 21., szerda
Orbán bécsi lapok torzító médiaprizmájában (hvg)
2004. szeptember 2., csütörtök
Gyurcsányt berendelte Csányi
"A társasági adót nem sikerült megemelni, Gyurcsány egyik legfontosabb gazdasági terve már beiktatása előtt megbukott. Jelképesen is meg kellett alázkodnia, amikor ő járult az OTP nagy hatalmú elnökének színe elé a takarékpénztár-bank székházában, nem pedig ő fogadta hivatalában a bankvezért. Az OTP elnöke egyébként hozta a globálkomprádor cápa formáját: megfenyegette a kormányt és a takarékpénztár ügyfeleit, hogy ha adóznia kell, inkább Szlovákiába viszi át a biznisz egy részét. A fenyegetés hatott. Pedig ez merő potomság. Bizonyos profithatár fölött minden egyes cég - nem csak a bankok - társasági adóját meg kellett volna emelni. Meg is kell, meg is fogják."
TGM
Egy lépés előre
Népszabadság • Tamás Gáspár Miklós • 2004. október 2.
Gyurcsány Ferenc a Magyar Köztársaság új miniszterelnöke. Gratulálunk.
Gyurcsány Ferenc - akár szocialista elődei, Horn Gyula és Medgyessy Péter - a régi rendszerből maradt ránk. A régi rendszerben megszerzett pozíciója és kapcsolatai folytán lett gazdag ember, s ez sokunkban kellemetlen, kínos, feszengő érzéseket kelt. De ez csak az új miniszterelnök biográfiája. Tudomásul kell vennünk - bár nem szívesen teszszük -, hogy köztünk és a bukott parancsuralmi rendszer között nincs és nem is lesz cezúra. Akkor is, ha a ma élő nemzedékek kihalnak, némelyek majd utódai lesznek Ezeknek és némelyek utódai lesznek Azoknak. A szocialista pártban és a jobboldalon is vannak Ezek és Azok. (Az SZDSZ-ben, a magyar liberális pártban - szemben minden ellenkező híreszteléssel - még mindig csak Ezek vannak, Azok szinte egyáltalán nem.) Így élünk. Tizennégy esztendővel ezelőtt azt hittem, az Azok és az Amazok története végleg befejeződött. Tévedtem ebben is, mint annyi másban.
Szóval: gratulálunk.
Az új miniszterelnök abban, amit az előbb elmondtam róla, megegyezik sokakkal. Az új uralkodó osztály, az új nagypolgárság többségével.
Az új miniszterelnök megértette, hogy az 1989 óta uralomra jutott - s évtizeddel korábban megkezdődött - neoliberális/neokonzervatív korszaknak vége. Ezt ugyan vetélytársa, a jobboldali ellenzék vezére is érti, csak őt nyűgözi (szövetségesei miatt) a konzervatív hagyomány, amelytől számos tekintetben nem szakadhat el.
De ami fontosabb: miben különbözik másoktól?
Először is - és ez a legfontosabb - Gyurcsány az új Magyarországon az új korszellem megtestesítője.
Ennyiben fontosabb ideológusként és a balközép (amelyhez nem tartozom) ihletőjeként, mint vezetőként. Az új miniszterelnök megértette, hogy az 1989 óta uralomra jutott - s évtizeddel korábban megkezdődött - neoliberális/neokonzervatív korszaknak vége. Ezt ugyan vetélytársa, a jobboldali ellenzék vezére is érti, csak őt nyűgözi (szövetségesei miatt) a konzervatív hagyomány, amelytől számos tekintetben nem szakadhat el. A szocialista miniszterelnök láthatólag tudja, hogy "a harmadik út" járhatatlannak és tévesnek bizonyult kitérője után más hangokat kíván hallani a rendszerhű (a tőkés rendszerhez hű), mérsékelt baloldal.
Gyurcsány megértette, hogy a kapitalizmust korlátozni kell, különben nem lehet megvédeni. Megértette, hogy az egyenlőtlenség mai magyarországi mértéke a rendszer és az ország stabilitását fenyegeti. Nem különösebben erkölcsös közvéleményünk se lehet a végtelenségig közömbös a fölháborító nyomorral szemben, amely milliókat sújt egy mégiscsak viszonylag jómódú országban.
Az új szocialista miniszterelnök belátta, hogy a minden tekintetben a tőkének és a tőkéseknek kedvező szabályrendszer a magyar népből csak mélységes undort vált ki.
Másodszor: az új miniszterelnök azt is megértette, hogy a cigánykérdés az ország - az egyenlőtlenség akut és virulens formáival összefüggő - legfontosabb kérdése, amely a gazdaságpolitikától a nemzeti identitásig, a szabadságjogok rendszerétől a világnézetek vetélkedéséig mindent befolyásol, s ha nincs megoldás, mindent maga alá temet. Gyurcsány cigányul - lovári dialektusban - mondott el két mondatot az Országházban. Evvel máris tett valami emlékezeteset. A szó is tett. Kormányának van két olyan tagja - Magyar Bálint és Göncz Kinga -, aki elkötelezettnek látszik a romák egyenjogúsága mellett.
Harmadszor: valamivel kevésbé világos, tudja-e Gyurcsány, hogy szocialista pártnak és szocialista kormánynak elsősorban, másodsorban és harmadsorban csak a munkásságra lehet, szabad és kell támaszkodnia, és ez - a szociáldemokrácia minden hányattatása után se - nem változik s nem változhat. Az új, meglehetősen furcsa kormánylistán (a szerda esti kiszivárogtatások alapján a kabinet főleg "no name" technokratákból és menedzserekből fog állni...) egyetlen államtitkár (a munkaügyi) jön a szakszervezetekből. Nincs, nem volt és nem lesz olyan szociáldemokrata párt és olyan szociáldemokrata kormány, amely nem él szimbiózisban a szakszervezetekkel. Az ilyen párt, az ilyen kormány növeli a tőke terheit és emeli a munkajövedelmeket.
Negyedszer: az új szocialista miniszterelnök láthatólag sejti, hogy nincs, nem volt és nem is lehetséges olyan szociáldemokrata intézkedési terv, amely ne váltaná ki a tőkésosztály és a polgári értelmiség dühödt ellenszenvét. A kormánypártinak számító szociálliberális, balközép sajtó - még a szocialista Népszava is - ellenségesen fogadta Gyurcsány javaslatát a nagytőke megsarcolására. A napi és heti sajtó liberális gazdasági szemleírói (a gazdasági kommentátorok döntő többsége tehát) demagógnak és populistának csúfolták a pénzintézetek társasági adójának nyolcszázalékos emelésére vonatkozó szocialista ötletet.
A társasági adót nem sikerült megemelni, Gyurcsány egyik legfontosabb gazdasági terve már beiktatása előtt megbukott. Jelképesen is meg kellett alázkodnia, amikor ő járult az OTP nagy hatalmú elnökének színe elé a takarékpénztár-bank székházában, nem pedig ő fogadta hivatalában a bankvezért. Az OTP elnöke egyébként hozta a globálkomprádor cápa formáját: megfenyegette a kormányt és a takarékpénztár ügyfeleit, hogy ha adóznia kell, inkább Szlovákiába viszi át a biznisz egy részét. A fenyegetés hatott. Pedig ez merő potomság. Bizonyos profithatár fölött minden egyes cég - nem csak a bankok - társasági adóját meg kellett volna emelni. Meg is kell, meg is fogják.
Ötödször: az új szocialista miniszterelnök láthatólag megértette, hogy a lényegi közjavak oszthatatlanok, nem piacosíthatók és nem privatizálhatók. Gyurcsány eddigi legnagyobb és legkonkrétabb eredménye: negatívum. Az egészségügyi reformot levették a napirendről - igen helyesen -, a felsőoktatási reformot fölpuhították. Ez még nem különbözik a jobboldali ellenzék vezérének, Orbán képviselőnek attól a kevéssé izgalmas gondolatától, amely szerint az országnak nem reformokra van szükségre, hanem nyugalomra és biztonságra. (A "reform" szó persze nálunk is, mint Németországban és Ausztriában, piaci reformot jelent.)
Ám a közjavak védelme nem a legkirívóbb és legabszurdabb privatizálások elhalasztását vagy enyhe korlátozását jelenti, hanem - a vasút és a posta, a vízművek, az elektromos művek, a még állami erőművek, a tankönyvkiadás és a legfontosabb kulturális és oktatási intézmények állami tulajdonban tartása, bővítése és fejlesztése mellett - bizonyos dolgok államosítását és bizonyos dolgok szétosztását a honpolgárok között. A víz, a levegő, a megmaradt zöldterületek (parkok, erdők) nem foghatók be a profittermelésbe. A digitális információnak ingyenesen hozzáférhetővé kell válnia. A szerzői jogot korlátozni kell, és ki kell vonni a hatálya alól az élő szervezeteket (a módosított génektől a nemesített vetőmagig). A távolsági buszjáratokat állami ellenőrzés alá kell vonni. Meg kell akadályozni a vasúti szárnyvonalak és a helyi jegypénztárak fölszámolását. Vissza kell állítani a falusi postahivatalokat. Más szóval: útját kell végre állni a rombolásnak. Ez a balközép kormány minimális, defenzív föladata. Ez a megváltozott korszellem következménye. Evégett növelni kell az állam bevételeit, méghozzá nem személyi jövedelemadóból és nem az általános forgalmi adóból, hanem társasági adóból, kamatadóból bizonyos magas limit fölött, az osztalékadóból, az örökösödési adóból. Ha sarc, legyen sarc. Ha harc, legyen harc.
Hatodszor: az új miniszterelnök ellenfelei azt mondják, Gyurcsánynak jó sajtója van (evvel megteremtik az ellenfél hívei szervilizmusának vélelmét), de Gyurcsány Ferencnek pocsék sajtója van. A balközépen is. Azt mondják, hogy csak beszél. Ez a magyarországi médiabugyor egyik sajátosságából is származik: pesti újságírók nem hiszik el, hogy baloldal egyáltalán LÉTEZHET.
Csak beszél - mondják, hiszen a tett, a valóság, a tény: a tőke. Félreértés ne essék: Gyurcsány polgári politikus, nem megszüntetni, hanem a bukástól védeni akarja a liberális kapitalizmust, amelyet a tőkés nagypolgárság mohóságában és elvakultságában a sírjába vinne, mint holmi új Marie Antoinette.
Hetedszer: lehetséges, sőt - ha tekintetbe vesszük, hogy ki mindenkinek az érdekeit és érzékenységét sérti - valószínű, hogy Gyurcsány elbukik. Vagy elsöprik az ellenfelei, vagy lemond arról, amit meghökkentő és roppantul szórakoztató belépőjekor kimondott.
Ritka figura: kockáztat az eszméiért olyasvalaki, akiről ezt a fene se föltételezte volna. Kalandor, mondják. Lehet.
A pangás és a gyűrött másnaposság évei után ránk fér a kaland.
Csalódni már nincs miben.
Click Here to Read More
TGM
Egy lépés előre
Népszabadság • Tamás Gáspár Miklós • 2004. október 2.
Gyurcsány Ferenc a Magyar Köztársaság új miniszterelnöke. Gratulálunk.
Gyurcsány Ferenc - akár szocialista elődei, Horn Gyula és Medgyessy Péter - a régi rendszerből maradt ránk. A régi rendszerben megszerzett pozíciója és kapcsolatai folytán lett gazdag ember, s ez sokunkban kellemetlen, kínos, feszengő érzéseket kelt. De ez csak az új miniszterelnök biográfiája. Tudomásul kell vennünk - bár nem szívesen teszszük -, hogy köztünk és a bukott parancsuralmi rendszer között nincs és nem is lesz cezúra. Akkor is, ha a ma élő nemzedékek kihalnak, némelyek majd utódai lesznek Ezeknek és némelyek utódai lesznek Azoknak. A szocialista pártban és a jobboldalon is vannak Ezek és Azok. (Az SZDSZ-ben, a magyar liberális pártban - szemben minden ellenkező híreszteléssel - még mindig csak Ezek vannak, Azok szinte egyáltalán nem.) Így élünk. Tizennégy esztendővel ezelőtt azt hittem, az Azok és az Amazok története végleg befejeződött. Tévedtem ebben is, mint annyi másban.
Szóval: gratulálunk.
Az új miniszterelnök abban, amit az előbb elmondtam róla, megegyezik sokakkal. Az új uralkodó osztály, az új nagypolgárság többségével.
Az új miniszterelnök megértette, hogy az 1989 óta uralomra jutott - s évtizeddel korábban megkezdődött - neoliberális/neokonzervatív korszaknak vége. Ezt ugyan vetélytársa, a jobboldali ellenzék vezére is érti, csak őt nyűgözi (szövetségesei miatt) a konzervatív hagyomány, amelytől számos tekintetben nem szakadhat el.
De ami fontosabb: miben különbözik másoktól?
Először is - és ez a legfontosabb - Gyurcsány az új Magyarországon az új korszellem megtestesítője.
Ennyiben fontosabb ideológusként és a balközép (amelyhez nem tartozom) ihletőjeként, mint vezetőként. Az új miniszterelnök megértette, hogy az 1989 óta uralomra jutott - s évtizeddel korábban megkezdődött - neoliberális/neokonzervatív korszaknak vége. Ezt ugyan vetélytársa, a jobboldali ellenzék vezére is érti, csak őt nyűgözi (szövetségesei miatt) a konzervatív hagyomány, amelytől számos tekintetben nem szakadhat el. A szocialista miniszterelnök láthatólag tudja, hogy "a harmadik út" járhatatlannak és tévesnek bizonyult kitérője után más hangokat kíván hallani a rendszerhű (a tőkés rendszerhez hű), mérsékelt baloldal.
Gyurcsány megértette, hogy a kapitalizmust korlátozni kell, különben nem lehet megvédeni. Megértette, hogy az egyenlőtlenség mai magyarországi mértéke a rendszer és az ország stabilitását fenyegeti. Nem különösebben erkölcsös közvéleményünk se lehet a végtelenségig közömbös a fölháborító nyomorral szemben, amely milliókat sújt egy mégiscsak viszonylag jómódú országban.
Az új szocialista miniszterelnök belátta, hogy a minden tekintetben a tőkének és a tőkéseknek kedvező szabályrendszer a magyar népből csak mélységes undort vált ki.
Másodszor: az új miniszterelnök azt is megértette, hogy a cigánykérdés az ország - az egyenlőtlenség akut és virulens formáival összefüggő - legfontosabb kérdése, amely a gazdaságpolitikától a nemzeti identitásig, a szabadságjogok rendszerétől a világnézetek vetélkedéséig mindent befolyásol, s ha nincs megoldás, mindent maga alá temet. Gyurcsány cigányul - lovári dialektusban - mondott el két mondatot az Országházban. Evvel máris tett valami emlékezeteset. A szó is tett. Kormányának van két olyan tagja - Magyar Bálint és Göncz Kinga -, aki elkötelezettnek látszik a romák egyenjogúsága mellett.
Harmadszor: valamivel kevésbé világos, tudja-e Gyurcsány, hogy szocialista pártnak és szocialista kormánynak elsősorban, másodsorban és harmadsorban csak a munkásságra lehet, szabad és kell támaszkodnia, és ez - a szociáldemokrácia minden hányattatása után se - nem változik s nem változhat. Az új, meglehetősen furcsa kormánylistán (a szerda esti kiszivárogtatások alapján a kabinet főleg "no name" technokratákból és menedzserekből fog állni...) egyetlen államtitkár (a munkaügyi) jön a szakszervezetekből. Nincs, nem volt és nem lesz olyan szociáldemokrata párt és olyan szociáldemokrata kormány, amely nem él szimbiózisban a szakszervezetekkel. Az ilyen párt, az ilyen kormány növeli a tőke terheit és emeli a munkajövedelmeket.
Negyedszer: az új szocialista miniszterelnök láthatólag sejti, hogy nincs, nem volt és nem is lehetséges olyan szociáldemokrata intézkedési terv, amely ne váltaná ki a tőkésosztály és a polgári értelmiség dühödt ellenszenvét. A kormánypártinak számító szociálliberális, balközép sajtó - még a szocialista Népszava is - ellenségesen fogadta Gyurcsány javaslatát a nagytőke megsarcolására. A napi és heti sajtó liberális gazdasági szemleírói (a gazdasági kommentátorok döntő többsége tehát) demagógnak és populistának csúfolták a pénzintézetek társasági adójának nyolcszázalékos emelésére vonatkozó szocialista ötletet.
A társasági adót nem sikerült megemelni, Gyurcsány egyik legfontosabb gazdasági terve már beiktatása előtt megbukott. Jelképesen is meg kellett alázkodnia, amikor ő járult az OTP nagy hatalmú elnökének színe elé a takarékpénztár-bank székházában, nem pedig ő fogadta hivatalában a bankvezért. Az OTP elnöke egyébként hozta a globálkomprádor cápa formáját: megfenyegette a kormányt és a takarékpénztár ügyfeleit, hogy ha adóznia kell, inkább Szlovákiába viszi át a biznisz egy részét. A fenyegetés hatott. Pedig ez merő potomság. Bizonyos profithatár fölött minden egyes cég - nem csak a bankok - társasági adóját meg kellett volna emelni. Meg is kell, meg is fogják.
Ötödször: az új szocialista miniszterelnök láthatólag megértette, hogy a lényegi közjavak oszthatatlanok, nem piacosíthatók és nem privatizálhatók. Gyurcsány eddigi legnagyobb és legkonkrétabb eredménye: negatívum. Az egészségügyi reformot levették a napirendről - igen helyesen -, a felsőoktatási reformot fölpuhították. Ez még nem különbözik a jobboldali ellenzék vezérének, Orbán képviselőnek attól a kevéssé izgalmas gondolatától, amely szerint az országnak nem reformokra van szükségre, hanem nyugalomra és biztonságra. (A "reform" szó persze nálunk is, mint Németországban és Ausztriában, piaci reformot jelent.)
Ám a közjavak védelme nem a legkirívóbb és legabszurdabb privatizálások elhalasztását vagy enyhe korlátozását jelenti, hanem - a vasút és a posta, a vízművek, az elektromos művek, a még állami erőművek, a tankönyvkiadás és a legfontosabb kulturális és oktatási intézmények állami tulajdonban tartása, bővítése és fejlesztése mellett - bizonyos dolgok államosítását és bizonyos dolgok szétosztását a honpolgárok között. A víz, a levegő, a megmaradt zöldterületek (parkok, erdők) nem foghatók be a profittermelésbe. A digitális információnak ingyenesen hozzáférhetővé kell válnia. A szerzői jogot korlátozni kell, és ki kell vonni a hatálya alól az élő szervezeteket (a módosított génektől a nemesített vetőmagig). A távolsági buszjáratokat állami ellenőrzés alá kell vonni. Meg kell akadályozni a vasúti szárnyvonalak és a helyi jegypénztárak fölszámolását. Vissza kell állítani a falusi postahivatalokat. Más szóval: útját kell végre állni a rombolásnak. Ez a balközép kormány minimális, defenzív föladata. Ez a megváltozott korszellem következménye. Evégett növelni kell az állam bevételeit, méghozzá nem személyi jövedelemadóból és nem az általános forgalmi adóból, hanem társasági adóból, kamatadóból bizonyos magas limit fölött, az osztalékadóból, az örökösödési adóból. Ha sarc, legyen sarc. Ha harc, legyen harc.
Hatodszor: az új miniszterelnök ellenfelei azt mondják, Gyurcsánynak jó sajtója van (evvel megteremtik az ellenfél hívei szervilizmusának vélelmét), de Gyurcsány Ferencnek pocsék sajtója van. A balközépen is. Azt mondják, hogy csak beszél. Ez a magyarországi médiabugyor egyik sajátosságából is származik: pesti újságírók nem hiszik el, hogy baloldal egyáltalán LÉTEZHET.
Csak beszél - mondják, hiszen a tett, a valóság, a tény: a tőke. Félreértés ne essék: Gyurcsány polgári politikus, nem megszüntetni, hanem a bukástól védeni akarja a liberális kapitalizmust, amelyet a tőkés nagypolgárság mohóságában és elvakultságában a sírjába vinne, mint holmi új Marie Antoinette.
Hetedszer: lehetséges, sőt - ha tekintetbe vesszük, hogy ki mindenkinek az érdekeit és érzékenységét sérti - valószínű, hogy Gyurcsány elbukik. Vagy elsöprik az ellenfelei, vagy lemond arról, amit meghökkentő és roppantul szórakoztató belépőjekor kimondott.
Ritka figura: kockáztat az eszméiért olyasvalaki, akiről ezt a fene se föltételezte volna. Kalandor, mondják. Lehet.
A pangás és a gyűrött másnaposság évei után ránk fér a kaland.
Csalódni már nincs miben.
2002. április 11., csütörtök
A szcientológia a Google-t szorongatja
A DMCA-val cenzúrázni lehet az internet keresőeszközeit
ZsB - zsadon@mail.index..hu
2002. április 10.
A szcientológus egyház az amerikai digitális szerzői jogi törvényt felhasználva próbálja eltüntetni az internet legfontosabb navigációs eszközeiből a tevékenységét ellenző vagy bíráló anyagokhoz vezető utakat.A szcientológus egyház évtizedek óta hírhedt arról, hogy kritikapusztító hadjárataiban előszerettel alkalmazza a jog fegyvereit. A bírálók, ellenzők, szakadárok peres úton történő zaklatása, csődbe kergetése a szcientológia jól bejáratott módszere. A perek jelentős része szerzői jogi alapokon folyik. Ehhez az egyház nemcsak "szent könyveit" és dokumentumait, sőt, az alapító Ron Hubbard fantasztikus regényeit helyezte szerzői jogi oltalom alá, de még a "scientology", "dianetics", "Hubbard" szavakra is védjegyoltalmat jegyeztetett be, és ezekre a jogokra hivatkozva támadja - többek között - az antiszcientológus webszájtok gazdáit és azok szolgáltatóit.
Egy márciusban kirobban botrány azt jelzi, hogy a szcientológia újabb internetes frontot nyitott, és most már a keresőeszközöket - automatikus indexeket és webkatalógusokat - is tűz alá vette. A támadáshoz az amerikai digitális szerzői jogi törvény, a Digital Millennium Copyright Act (DMCA) szolgál fegyverül.
A Google és a szcientológia
Manapság az interneten való tájékozódás legnépszerűbb eszköze a Google keresőgép. A Google-t nemcsak gyorsasága és hatalmas mérete - indexe hárommilliárd weblapot tartalmaz - teszik a keresők koronázatlan királyává, hanem kifinomult találatrendező algoritmusa, a PageRank is, amely nagy megbízhatósággal hozza fel a találati halmazok első oldalára a legrelevánsabb találatokat.
A PageRank egyik sajátossága, hogy számbaveszi az egyes weblapokra mutató linkeket, sőt a hivatkozások minőségét és szövegét is. A módszer igen kedvez az olyan szervezeteknek, mint a szcientológus egyház, amelyik rengeteg, egymással sűrű, bonyolult linkrendszerrel összekapcsolt webszájtot üzemeltet. Így aztán például a "scientology" keresőkifejezésre kapott találati halmaz élén csupa-csupa, az egyház fennhatósága alatt álló URL pompázik. Nyilvánvaló - kísérletekkel igazolható -, hogy az egyház tudatosan optimalizálja a keresőeszközökhöz webjeit, és azok linkrendszerét is.
Google-bombázás
A PageRank ügyes "link spammel" - a hálón kellő számban elhelyezett megfelelő szövegű linkkel - megvezethető. Az egyik első ilyen "Google-bombát" még 1999-ben fedezték fel, és az volt az eredménye, hogy a "more evil than satan himself" (gonoszabb, mint maga a sátán) keresőkifejezés a microsoft.com-ot adta első találatul. Hasonló, lelkes bloggerek által elkövetett bombázásnak köszönhető az is, hogy a szcientológiaellenes Operation Clambake honlapja, a xenu.net felkerült a "scientology" keresőkifejezés találati listájának negyedik helyére. A gyakran frissülő, sok linket tartalmazó weblogokat különösen "szereti" a PageRank, ezért nagyon jól használhatók Google-bombázásra.
Az egyház odacsördít
Egy ügyvéd - a szcientológia szerzői és védjegyjogait kezelő cégek képviselétében - "jogsértés-bejelentést" tett a Google-nál, és a DMCA 512(g) szakaszára hivatkozva kérte a xenu.net és egy sor allapjának eltávolítását az adatbázisból. A Google a kérésnek azonnal eleget tett, és ezzel a xenu.net szinte teljesen eltűnt a Google-ból, következésképpen gyakorlatilag elsüllyedt a web tengerében. (Hasonló intézkedés tétetett egyébként a Yahoo!-nál is.) Ezzel egyidőben a Google értesítette Andreas Heldal-Lundot, a xenu.net norvég webmesterét, és felhívta a figyelmét arra, hogy a DMCA értelmében anyagai visszakerülhetnek a keresőbe, ha ellenbejelentéssel él.
Fordított bizonyítási kényszer
A DMCA szóban forgó része tulajdonképpen a keresőszolgáltatások védelmét hivatott szolgálni. A Google hetente egy-két DMCA-panaszt szokott kapni, és az esetek többségében az ügy az eltávolítással rövid úton le is zárul. A helyzet akkor válhat kényessé, ha az eltávolított lap gazdája ellenbejelentést tesz. Ebben ugyanis nemcsak azt kell kijelentenie, hogy legjobb tudomása szerint webje nem tartalmaz szerzői jogot sértő anyagot, hanem azt is, hogy vita esetén elfogadja egy amerikai bíróság illetékésségét. Vagyis gyakorlatilag felvállalja, hogy a vitában perbe hívható az USA-ban, és neki kell bizonyítania, hogy nem sértett jogot, holott normális esetben a bizonyítás a jogtulajdonos dolga.
Heldal-Lund persze visszaüzent, hogy először is ő norvég, és a norvég törvényeket nem sértette meg, továbbá esze ágában sincs fülig eladósodni azért, hogy kaliforniai bíróságokra mászkálhasson.
Általános felzúdulás
Az esetre elég rendesen rákattant a média, egy sor orgánum beszámolt róla a Wiredtől a Reutersig, felzúdultak a hálózati aktivisták és a szcientológiaellenesek, megnyilatkozott az Electronic Frontier Foundation és egy sor szakértő. Villámgyorsan kimutatták, hogy a Google-t a xenu.net nyitólapját és a levett aloldalak egy részét illetően átverték, mert azokon legfeljebb a jogtalan védjegyhasználatról lehet szó, de kopirájtos szövegeket nem tartalmaznak, a DMCA pedig nem foglalkozik védjegyekkel. Így aztán két nappal a levétel után a Google mosta kezeit, és a nem gyanús lapok visszakerültek a keresőbe - a xenu.net most is ott virít a negyedik helyen. De a lapok többségét nem vették vissza, hiszen nem érkezett ellenbejelentés.
A szólásszabadság védői az eset kapcsán rámutatnak arra, hogy a DMCA a keresőszolgáltatások védelmét célzó passzusával gyakorlatilag önjelölt cenzorrá teheti a szcientológus egyházhoz hasonló akarnok jogmészárosokat. Hiszen a keresőszolgáltatások fenntartóihoz intézett egyszerű bejelentéssorozattal rövid úton kiiktathatják kritikusaikat a keresőkből. Ami egyet jelent az interneről való eltüntetéssel.
Aláásott bizalom
A módszer ráadásul súlyosan fenyegeti a keresőket is, aláásva a megbízhatóságukba és semlegességükbe vetett bizalmat. A Google az ügy kapcsán berezelve látszik lenni, erőteljesen mismásol, sőt. A Google Adwords fizetetthirdetés-szolgáltatás újabban visszautasítja a szcientológiaellenes hirdetéseket...
Mindenesetre sokakban erősödik a meggyőződés, hogy a DMCA-val kezdeni kell valamit. Érdeklődéssel várják, milyen határozat születik arra a 2000 nyarán beadott keresetre, amelyik azt kéri, hogy a bíróság mondja ki: automatikus eljárással generált hipertext-hivatkozással nem lehet szerzőijog-sértést elkövetni, még akkor sem, ha a hivatkozott webszájt megsért szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat.
.
1967 - Important documentary about the founder of Scientology. A rarecase where Hubbard was interviewed by an outside news crew. Click Here to Read More
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)